A Széchenyi-nagydíjas művészettörténész, művészeti író, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja száz éves volt.
Méltóképp őrizzük integráló személyiségének emlékét, amelynek köszönhetően mindenkor képes volt a legkülönbözőbb világnézetű és hitű embereket nemes célokért összehozni, mozgósítani
- olvasható a Magyar Művészeti Akadémia közleményében.
Dávid Katalin kivételes pályafutása, tudományos és művészeti területen egyaránt nemzedékeken átívelően nevelő és útmutató példa volt sokak számára.
Szegeden született 1923-ban. Itt érettségizett 1941-ben, majd járt egyetemre és szerzett 1948-ban bölcsészdoktori oklevelet művészettörténetből, esztétikából és régészetből. Miután elhatározta, hogy keresztény, szakrális ikonográfiával akar foglalkozni, elvégezte a katolikus teológiát is.
A Mária Kongregáció szegedi elnöke és a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Országos Szövetsége (MEFESZ) országos alelnöke volt. Meghirdette az új katolikus szociális programot a szegények és kisemmizettek megsegítésére, amiből kinőtt Szegeden a nincstelen, szegény sorsú diákokat támogató mezítlábas mozgalom.
Tudományos pályája elején, 1948-ban a Szegedi Tudományegyetem tanársegédeként, majd a Szépművészeti Múzeum munkatársaként dolgozott, ahonnan klerikális reakció vádja miatt eltávolították. 1950-ben alapították a Művészettörténeti Dokumentációs Központot, az MTA Művészettörténeti Kutatóintézetének jogelődjét. Dávid Katalin az intézetet 1954-től igazgatóként vezette, ő volt az, aki megteremtette a magyarországi modern művészettörténeti kutatások bázisát. Koncepciós vádak alapján távolították el az intézetből. Több kötetnyi, már sajtó alá rendezett, illetve megszerkesztett munka címlapjáról vették le a nevét.
Tudományszervező tevékenysége alapvető jelentőségűvé vált, elsősorban mint az országos művészettörténeti vonatkozású levéltári, bibliográfiai kutatások megszervezője, egyik irányítója. 1966-tól a Magyar Nemzeti Múzeum, majd a Magyar Nemzeti Galéria tudományos főmunkatársa volt, majd az 1969-ben létrehozott Egyházi Gyűjtemények Szaktanácsadói Testületének vezetésével bízták meg.
Több nagyszabású kiállítást rendezett, vagy összeállításában vett részt, valamint több évkönyvet és sorozatot szerkesztett.
Számtalan díjat, elismerést kapott, 1993-ban kiérdemelte a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét, elnyerte a Széchenyi-díjat (1995), a Stephanus-díjat (2003), a Szent Adalbert-díj nagyérem fokozatát (2005), emellett kapott Príma-díjat (2010), Budapest főváros díszpolgára lett (2013) és Széchenyi-nagydíjat is átvehetett (2021).
Elsőként kapott életműdíjat (2013) a Magyar Művészeti Akadémiától, amelynek 2011-óta volt rendes tagja. Dávid Katalint a Magyar Művészeti Akadémia saját halottjának tekinti.