MindenegybenBlog

1perce érkezett! – Tragikus hírt kaptunk – tegnap éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

Elhunyt Jelenits István, a Széchenyi-díjas piarista szerzetes, teológus és író

Szomorú hír rázta meg a magyar közéletet: 91 éves korában elhunyt Jelenits István, a legendás piarista szerzetes, irodalomtanár, teológus és író. Jelenits István hosszú évtizedeken át meghatározó alakja volt a magyar szellemi életnek és az egyházi oktatásnak.

Egészségi állapotáról 2023 júliusában érkeztek aggasztó hírek, amikor agyvérzést kapott egy térdműtétet követően. Bár orvosai akkor jelezték, hogy állapota lassan javulni fog, végül a hosszú felépülésnek nem lehetett részese.

Életútja és munkássága

Jelenits István 1932. december 16-án született Berettyóújfalun. A Budapesti Piarista Gimnáziumban érettségizett 1951-ben, majd 1955-ben végezte el az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának magyar szakát. Még ugyanebben az évben belépett a piarista rendbe, és négy évvel később, 1959-ben teológiai doktorrá avatták Egerben.

Pályafutását hittan- és irodalomtanárként kezdte: 1960-tól először a kecskeméti, majd később a budapesti piarista gimnáziumban tanított. 1965-től bibliai tárgyakat oktatott a rend Kalazantinum hittudományi főiskoláján, majd 2000-től a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán is. 1985 és 1995 között a piarista rend magyarországi tartományfőnöke volt, emellett évekig tanított a gödi és váci piarista iskolákban, valamint a váci Apor Vilmos Katolikus Főiskolán is. 1995-től a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karának esztétikatanára és tanszékvezetője, később emeritus professzora lett.

Az irodalom és a teológia területén is aktív volt: 1995 óta a Pilinszky János Irodalmi és Művészeti Társaság elnökeként tevékenykedett, és számos írása jelent meg a Vigilia és az Új Ember folyóiratokban. Jelenits István műveit 1999 és 2001 között az Új Ember Kiadó öt kötetben adta ki. 2007-ben pedig Ha valaki beszél címmel jelent meg interjú- és verseskötete.

Díjak és elismerések

Jelenits István munkásságát számos díjjal ismerték el. 1992-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét, 1999-ben Eötvös József-díjat, majd egy évvel később Trefort Ágoston-díjat. 2001-ben elnyerte a Széchenyi-díjat és a Magyar Örökség Díjat is. Ezt követte 2003-ban a Prima-díj, majd 2005-ben a Fraknói Vilmos-díj. 2007-ben Stephanus-díjjal tüntették ki, 2012-ben pedig a Corvin-láncot és a Pro Urbe-díjat kapta meg. 2014-ben Budapest díszpolgárává választották, 2016-ban pedig a Magyar Művészeti Akadémia aranyérmét vehette át.

Jelenits István halála pótolhatatlan veszteség a magyar kulturális és egyházi élet számára. Emlékét, tudását és szellemi örökségét a tanítványai, kollégái és az egész magyar társadalom őrzi majd.

 

2024-09-26 16:25:24 - Mindenegyben Blog