Ma nagy meglepetésemre meglátogatott minket a mentőállomáson!Szerette volna megköszönni mindenkinek, aki érte dolgozott, hogy nem adtuk fel és vissza adtuk neki az életét.Mára az elmesélt dolgok és egy pacemaker (pészméker) emlékeztetni erre a 2017. januári hétfői napra.
Beszélgettünk és elmondta, hogy zavarban van. Zavarban, mert úgy érzi nem tudja eléggé megköszönni, amit érte tettünk. Nem is kell. Eljött és kezet foghattunk vele, beszélgettünk és csak hallgattuk egymást. Megható pillanat volt leülni azzal szemben, aki azért jött hozzád, hogy megköszönje az életét ... Bevallom, én is zavarban voltam!Most, hogy írom ezeket a sorokat kiráz a hideg, görcsben van a gyomrom, gombócot érzek a torkomban és könny szaladt a szemembe ...
A mai beszélgetés döbbentett rá sok mindenre. Mennyire kapzsik vagyunk ... Mindent akarunk! Pedig egy pillanat és vége mindennek! Örüljünk annak, amink van! Mindennek! Annak, hogy vannak, akik szeretnek bennünket, annak, ha el tudunk menni sétálni egyet, annak, ha biciklizhetünk, annak, ha süt a nap vagy fúj a szél ... mindennek, legyen az nagyon apró dolog vagy éppen nagy ... örüljünk annak, hogy ÉLÜNK!
Talán legyen ez az üzenete esetünknek!
Azt hiszem ide tényleg nagyon illik az OMSZ szlogenje:
HIVATÁS AZ ÉLETÉRT!
(A képek és a részletes bejegyzés a betegünk engedélyével készültek! Az első képen betegünkkel, a második képen a betegünkkel és az újraélesztését megkezdő unokatestvérrel állunk a mentőautó előtt.)
