MindenegybenBlog

17 megyére kiadták a riasztást !Pusztító özönvíz ,durva eső,80km/órás szélvihar! 

17 megyére kiadták a riasztást !Pusztító özönvíz ,durva eső,80km/órás szélvihar! 

Szöveges figyelmeztető előrejelzés

Figyelmeztető előrejelzés Magyarország területére 2021.07.25. vasárnap éjfélig

ZIVATAROK

Szombat késő estétől nyugat felől (főként az Észak-Dunántúlon) zivatarok vonulhatnak át, amelyek reggelre a Duna vonaláig juthatnak, délelőtt pedig kelet, északkelet felé haladva legyengülnek, illetve Felvidék felé távoznak.

Ezt követően napközben elenyésző az esélye zivatar kialakulásának (délután legfeljebb egy-egy gyenge góc alakulhat ki a Dunántúlon), majd késő délutántól, estétől a középső és keleti tájakon ismét nagyobb számban számíthatunk zivatarokra. Ezen belül a legintenzívebb zivatartevékenység az Északi-középhegység környezetében várható az éjszakai órákban, amely hétfő hajnalban is kitarthat.

Erős, esetleg viharos (50-80 km/h) széllökések, intenzív csapadék (10-20 mm) és jégeső (1 cm körül) társulhatnak a zivatarokhoz, de vasárnap este az északi tájakon akár felhőszakadás is előfordulhat.

HŐSÉG

Vasárnap az ország nagy részén, délnyugati kétharmadán 25 fok fölött alakul a napi átlaghőmérséklet.

2021.07.24. 10:07 Országos Meteorológiai Szolgálat

Pest megye Jel Fok Esemény Leírás Zivatar Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat! [LAPOZAS] Hőség A napi középhőmérséklet 25 °C felett valószínű. Baranya megye Jel Fok Esemény Leírás Zivatar Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat! [LAPOZAS] Hőség A napi középhőmérséklet 25 °C felett valószínű. Bács-Kiskun megye Jel Fok Esemény Leírás Zivatar Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat! [LAPOZAS] Hőség A napi középhőmérséklet 25 °C felett valószínű. Békés megye Jel Fok Esemény Leírás Hőség A napi középhőmérséklet 25 °C felett valószínű. Borsod-Abaúj-Zemplén megye Jel Fok Esemény Leírás Zivatar Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat! [LAPOZAS] Felhőszakadás Intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat. Csongrád-Csanád megye Jel Fok Esemény Leírás Zivatar Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat! [LAPOZAS] Hőség A napi középhőmérséklet 25 °C felett valószínű. Fejér megye Jel Fok Esemény Leírás Zivatar Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat! [LAPOZAS] Hőség A napi középhőmérséklet 25 °C felett valószínű. Győr-Moson-Sopron megye Jel Fok Esemény Leírás Zivatar Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat! [LAPOZAS] Hőség A napi középhőmérséklet 25 °C felett valószínű. Heves megye Jel Fok Esemény Leírás Zivatar Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat! [LAPOZAS] Felhőszakadás Intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat. Komárom-Esztergom megye Jel Fok Esemény Leírás Zivatar Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat! [LAPOZAS] Hőség A napi középhőmérséklet 25 °C felett valószínű. Nógrád megye Jel Fok Esemény Leírás Zivatar Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat! [LAPOZAS] Felhőszakadás Intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat. Somogy megye Jel Fok Esemény Leírás Zivatar Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat! [LAPOZAS] Hőség A napi középhőmérséklet 25 °C felett valószínű. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Jel Fok Esemény Leírás Zivatar Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat! [LAPOZAS] Jász-Nagykun-Szolnok megye Jel Fok Esemény Leírás Zivatar Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat! [LAPOZAS] Hőség A napi középhőmérséklet 25 °C felett valószínű. Tolna megye Jel Fok Esemény Leírás Zivatar Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat! [LAPOZAS] Hőség A napi középhőmérséklet 25 °C felett valószínű. Vas megye Jel Fok Esemény Leírás Zivatar Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat! [LAPOZAS] Hőség A napi középhőmérséklet 25 °C felett valószínű. Veszprém megye Jel Fok Esemény Leírás Zivatar Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat! [LAPOZAS] Hőség A napi középhőmérséklet 25 °C felett valószínű. Zala megye Jel Fok Esemény Leírás Zivatar Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat! [LAPOZAS] Hőség A napi középhőmérséklet 25 °C felett valószínű.
OMSZ: 2021-07-24 10:08 (08:08 UTC)  [wchx]

Szöveges figyelmeztető előrejelzés

Figyelmeztető előrejelzés Magyarország területére 2021.07.25. vasárnap éjfélig

ZIVATAROK

Szombat késő estétől nyugat felől (főként az Észak-Dunántúlon) zivatarok vonulhatnak át, amelyek reggelre a Duna vonaláig juthatnak, délelőtt pedig kelet, északkelet felé haladva legyengülnek, illetve Felvidék felé távoznak.

Ezt követően napközben elenyésző az esélye zivatar kialakulásának (délután legfeljebb egy-egy gyenge góc alakulhat ki a Dunántúlon), majd késő délutántól, estétől a középső és keleti tájakon ismét nagyobb számban számíthatunk zivatarokra. Ezen belül a legintenzívebb zivatartevékenység az Északi-középhegység környezetében várható az éjszakai órákban, amely hétfő hajnalban is kitarthat.

Erős, esetleg viharos (50-80 km/h) széllökések, intenzív csapadék (10-20 mm) és jégeső (1 cm körül) társulhatnak a zivatarokhoz, de vasárnap este az északi tájakon akár felhőszakadás is előfordulhat.

HŐSÉG

Vasárnap az ország nagy részén, délnyugati kétharmadán 25 fok fölött alakul a napi átlaghőmérséklet.

2021.07.24. 10:07 Országos Meteorológiai Szolgálat

2021-07-24 16:19:04 - Mindenegyben Blog