MindenegybenBlog

17 megyére adtak ki riasztást !brutális hőség jön holnap! Komoly veszély betegekre idősekre

Szöveges figyelmeztető előrejelzés

Figyelmeztető előrejelzés Magyarország területére 2018.06.22. péntek éjfélig

Akár 25 százalékkal is emelkedhet a halálozások száma a nagy melegben - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) csütörtökön. Paller Judit megbízott országos tiszti főorvos budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: az ÁNTSZ a nyári szezon közeledtével ezúttal is felhívja a figyelmet arra, hogy a nagy melegben súlyosbodhat a krónikus megbetegedésben szenvedők állapota és a magas UV-sugárzás miatt nő a bőrfelületi megbetegedések, közöttük a bőrrák kockázata.

Az ország nagy részén 25, 26 fok körül alakul a napi középhőmérséklet.

Estétől északnyugat felől - egy északnyugat felől délkelet felé áthelyeződő hidegfront hatására - egyre több helyen valószínű zivatarok kialakulása északnyugatról délkelet felé terjedően a péntek reggeli, délelőtti órákig. Zivatarok környezetében viharos (60-75 km/) szél, helyenként intenzív csapadék (lokálisan jelentősebb 15-25 mm mennyiségű csapadék) és néhol jégeső (1-2 cm alatti átmérővel) kialakulhat. Néhol, nagyobb eséllyel északnyugaton az esti, késő est, majd északon az éjféli órákban, ezt követően északkeleten, keleten, a hajnali, reggeli órákban intenzívebb zivatar is előfordulhat (> 75 km/h széllökés, 1-2 cm körüli vagy akár feletti jégátmérővel, > 20 mm lokális csapadék). Várhatóan a péntek késő délelőtti órákban keleten is megszűnik a zivatartevékenység. A front mögött várhatóan a péntek délutáni órákig helyenként 55-65 km/h széllökések kísérhetik az északnyugati szelet.

2018.06.21. 18:25 Országos Meteorológiai Szolgálat

Pest megye Jel Fok Esemény Leírás Hőség A napi középhőmérséklet 25 °C felett valószínű. Baranya megye Jel Fok Esemény Leírás Hőség A napi középhőmérséklet 25 °C felett valószínű. Bács-Kiskun megye Jel Fok Esemény Leírás Hőség A napi középhőmérséklet 25 °C felett valószínű. Békés megye Jel Fok Esemény Leírás Hőség A napi középhőmérséklet 25 °C felett valószínű. Borsod-Abaúj-Zemplén megye Jel Fok Esemény Leírás Hőség A napi középhőmérséklet 25 °C felett valószínű. Csongrád megye Jel Fok Esemény Leírás Hőség A napi középhőmérséklet 25 °C felett valószínű. Fejér megye Jel Fok Esemény Leírás Hőség A napi középhőmérséklet 25 °C felett valószínű. Győr-Moson-Sopron megye Jel Fok Esemény Leírás Heves zivatar Kis valószínűséggel kialakulhat heves zivatar (károkozó szél vagy nagy méretű jég kíséretében). Hőség A napi középhőmérséklet 25 °C felett valószínű. Hajdú-Bihar megye Jel Fok Esemény Leírás Hőség A napi középhőmérséklet 25 °C felett valószínű. Heves megye Jel Fok Esemény Leírás Hőség A napi középhőmérséklet 25 °C felett valószínű. Komárom-Esztergom megye Jel Fok Esemény Leírás Heves zivatar Kis valószínűséggel kialakulhat heves zivatar (károkozó szél vagy nagy méretű jég kíséretében). Hőség A napi középhőmérséklet 25 °C felett valószínű. Somogy megye Jel Fok Esemény Leírás Hőség A napi középhőmérséklet 25 °C felett valószínű. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Jel Fok Esemény Leírás Hőség A napi középhőmérséklet 25 °C felett valószínű. Jász-Nagykun-Szolnok megye Jel Fok Esemény Leírás Hőség A napi középhőmérséklet 25 °C felett valószínű. Tolna megye Jel Fok Esemény Leírás Hőség A napi középhőmérséklet 25 °C felett valószínű. Vas megye Jel Fok Esemény Leírás [LAPOZAS] Heves zivatar Kis valószínűséggel kialakulhat heves zivatar (károkozó szél vagy nagy méretű jég kíséretében). Hőség A napi középhőmérséklet 25 °C felett valószínű. Veszprém megye Jel Fok Esemény Leírás Heves zivatar Kis valószínűséggel kialakulhat heves zivatar (károkozó szél vagy nagy méretű jég kíséretében). Hőség A napi középhőmérséklet 25 °C felett valószínű. Zala megye Jel Fok Esemény Leírás Heves zivatar Kis valószínűséggel kialakulhat heves zivatar (károkozó szél vagy nagy méretű jég kíséretében).
OMSZ: 2018-06-21 18:28 (16:28 UTC)  [wbhx]

Szöveges figyelmeztető előrejelzés

Figyelmeztető előrejelzés Magyarország területére 2018.06.22. péntek éjfélig

Az ország nagy részén 25, 26 fok körül alakul a napi középhőmérséklet.

Estétől északnyugat felől - egy északnyugat felől délkelet felé áthelyeződő hidegfront hatására - egyre több helyen valószínű zivatarok kialakulása északnyugatról délkelet felé terjedően a péntek reggeli, délelőtti órákig. Zivatarok környezetében viharos (60-75 km/) szél, helyenként intenzív csapadék (lokálisan jelentősebb 15-25 mm mennyiségű csapadék) és néhol jégeső (1-2 cm alatti átmérővel) kialakulhat. Néhol, nagyobb eséllyel északnyugaton az esti, késő est, majd északon az éjféli órákban, ezt követően északkeleten, keleten, a hajnali, reggeli órákban intenzívebb zivatar is előfordulhat (> 75 km/h széllökés, 1-2 cm körüli vagy akár feletti jégátmérővel, > 20 mm lokális csapadék). Várhatóan a péntek késő délelőtti órákban keleten is megszűnik a zivatartevékenység. A front mögött várhatóan a péntek délutáni órákig helyenként 55-65 km/h széllökések kísérhetik az északnyugati szelet.

2018.06.21. 18:25 Országos Meteorológiai Szolgálat

2018-06-21 18:51:03 - Mindenegyben Blog