MindenegybenBlog

160 EZER FORINT februárban, márciusban és áprilisban! Százezreknek JÁRNI FOG! Írásbeli kérvény kitöltése után utalják a pénzt!

HAVI 161 EZER forintos egyösszegű támogatás HÉTFŐTŐL amit szinte bárki megkaphat, de kérvényezni kell! Mentsd el ezt a jogszabályt, mert erre kell hivatkoznod! Itt vannak a legfontosabb tudnivalók, amit tudnod kell az igényléshez :

Az álláskeresési járadék összegét a kérelem benyújtását megelőző négy naptári negyedévben az érintett jogviszonyokban elért – a vállalkozói jogviszony esetén a megfizetett – munkaerő-piaci járulék alapjahavi átlagos összegének alapulvételével kell kiszámítani. A járadék összege a folyósítás teljes időtartama alatt a járadékalap 60 százaléka, amely azonban nem lehet magasabb a jogosultság kezdő napján hatályos kötelező legkisebb munkabér napi összegénél. Ha a járadék számításánál figyelembe vett összeg nem éri el minimálbért, akkor járadék számításának alapja a fentiek szerint [1991. évi IV. törvény a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról 26. § (1) és (3)-(4) szerint] számított összeg 60 százaléka – számol be a ProfitLine.hu.

A kormány 2019-től bővített járulékkedvezmény-rendszerrel ösztönzi a piaci cégeket megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatására. Ez azt jelenti, hogy ilyen munkaviszony esetén a járulékot a minimálbér kétszereséig elengedi az állam. Jelenleg mintegy 150 ezer megváltozott munkaképességű ember dolgozik Magyarországon, ez nemzetgazdasági szempontból is meghatározó szám és a munkaerőpiacon még legalább ennyi ember van, akit munkához lehetne segíteni

A minimálbér 2020-ban 149 ezer forintról 161 ezer forintra, a garantál bérminimum pedig 195 ezer forintból 210 600 forintra emelkedik. Ezt követi az álláskeresési járadék összege is!

Mikor vagyok jogosult?A járadék igénylésére akkor válik valaki jogosulttá, ha az igényléstől visszamenőlegesen számított három évben legalább 360 napot dolgozott, ezt nevezzük jogosultsági időnek. A jogosultsági időbe a közfoglalkoztatottság, és az egyéni vállalkozásban való bejelentett munka is beleszámít.

[LAPOZAS]

Mennyi ideig jár az álláskeresési járadék?A jelenlegi törvények értelmében a folyósítás időtartama az igényléstől számított 90 nap. Ebben az időszakban a TB járulékot is fizetik helyettünk, ám a 90 nap letelte után ez mindenkinek egyéni felelőssége, és havonta fizetendő. 2019-ben ez az összeg havi 7500 Ft, fizetés alóli felmentést az illetékes járási hivatalban lehet kérni, és ezt minden esetben egyénileg bírálják el (általában a családban egy főre jutó átlagkereset alapján).

Milyen összegre számíthatok?A járadék pontos összege az elbocsájtást megelőző időszak ledolgozott napjaiból kalkulálódik. Az utolsó négy negyedévben befizetett munkaerőpiaci-járulék alap havi átlagát veszik alapul. Amennyiben az elmúlt egy évben az igénylő nem dolgozott, akkor a legkisebb kötelező bér 130%-a a kalkulálás alapja. A pontos összeg a kiszámított járulékalap 60%-a, de nem lehet magasabb a mindenkori minimálbérnél.(2019-ban bruttó 149 ezer  forint!)Mivel a kormány célja az, hogy az állásukat elveszített emberek minél hamarabb visszatérjenek a munkaerőpiacra, ezért a Munkaügyi Központ által felajánlott állást kötelező elfogadni. Amennyiben a folyósítás 90 napja alatt mi magunk találunk egy legalább napi 4 órás munkát, kérvényezhetjük a fennmaradó járulék kiutalását, ez esetben az összeg 80%-át, egy összegben fizetik ki.

2020-01-30 09:41:15 - Mindenegyben Blog