MindenegybenBlog

15megyére adtak ki riasztást !Hatalmas égszakadás jön ! 2 cm-es jégdarabokra hívja fel a figyelmet a meteorológiai szolgálat, amihez 75 km/órás szél társul !

Szöveges figyelmeztető előrejelzés

Figyelmeztető előrejelzés Magyarország területére 2023.07.30. vasárnap éjfélig

Szombaton a késő délelőtti, déli óráktól az északi országrészben és a Tiszántúlon alakulhatnak ki zivatarok, amelyeket átmeneti szélerősödés (50-70 km/h), intenzív csapadék, esetleg aprószemű jég kísérhet.

Éjjel is főként az északi tájakon lehetnek zivatarok, majd hajnaltól, reggeltől északnyugat felől egy hidegfront hatására előbb a Dunántúlon lehet zivatarokra számítani, majd ezek napközben fokozatosan kelet felé helyeződnek. Este már inkább csak a keleti megyékben lehetnek zivatarok. A legfőbb veszélyforrás a felhőszakadás lesz, ugyanis nagy területen hullhat rövid idő alatt ~20-40 mm, néhol ennél több is előfordulhat. Ezen kívül a zivatarokat viharos széllökés (ált. 60-80 km/h, délkeleten, keleten akár >80 km/h) és jégeső (~1-3 cm) kísérheti.

2023.07.29. 09:45 Országos Meteorológiai Szolgála

Pest vármegye Jel Fok Esemény Leírás Zivatar Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat! Bács-Kiskun vármegye Jel Fok Esemény Leírás Zivatar Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat! Békés vármegye Jel Fok Esemény Leírás Zivatar Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat! Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Jel Fok Esemény Leírás Zivatar Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat! Csongrád-Csanád vármegye Jel Fok Esemény Leírás Zivatar Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat! Fejér vármegye Jel Fok Esemény Leírás Zivatar Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat! Győr-Moson-Sopron vármegye Jel Fok Esemény Leírás Zivatar Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat! Hajdú-Bihar vármegye Jel Fok Esemény Leírás Zivatar Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat! Heves vármegye Jel Fok Esemény Leírás [LAPOZAS] Zivatar Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat! Komárom-Esztergom vármegye Jel Fok Esemény Leírás Zivatar Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat! Nógrád vármegye Jel Fok Esemény Leírás Zivatar Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat! Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Jel Fok Esemény Leírás Zivatar Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat! Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Jel Fok Esemény Leírás Zivatar Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat! Vas vármegye Jel Fok Esemény Leírás Zivatar Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat! Veszprém vármegye Jel Fok Esemény Leírás Zivatar Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!
OMSZ: 2023-07-29 15:37 (13:37 UTC)  [wbhx]

Szöveges figyelmeztető előrejelzés

Figyelmeztető előrejelzés Magyarország területére 2023.07.30. vasárnap éjfélig

Szombaton a késő délelőtti, déli óráktól az északi országrészben és a Tiszántúlon alakulhatnak ki zivatarok, amelyeket átmeneti szélerősödés (50-70 km/h), intenzív csapadék, esetleg aprószemű jég kísérhet.

Éjjel is főként az északi tájakon lehetnek zivatarok, majd hajnaltól, reggeltől északnyugat felől egy hidegfront hatására előbb a Dunántúlon lehet zivatarokra számítani, majd ezek napközben fokozatosan kelet felé helyeződnek. Este már inkább csak a keleti megyékben lehetnek zivatarok. A legfőbb veszélyforrás a felhőszakadás lesz, ugyanis nagy területen hullhat rövid idő alatt ~20-40 mm, néhol ennél több is előfordulhat. Ezen kívül a zivatarokat viharos széllökés (ált. 60-80 km/h, délkeleten, keleten akár >80 km/h) és jégeső (~1-3 cm) kísérheti.

2023.07.29. 09:45 Országos Meteorológiai Szolgálat

2023-07-29 16:14:42 - Mindenegyben Blog