MindenegybenBlog

13 híres nő, akik egyszer megházasodtak és úgy tűnik, örökre

Nem olyan egyszerű felépíteni egy erős kapcsolatot, a tartós házasság pedig ritka mint a fehér holló, főleg a sztárok körében. Szerencsére azért van egy-két pár a hírességek között is, akik az évek során bebizonyították, hogy az igazi szerelem nem halt még ki teljesen.

Salma Hayek: 9 év házasság

Salma Hayek Velencében találkozott férjével, az üzletemberFrançois-Henri Pinaulttal 2006-ban. 2009-ben házasodtak össze a La Fenice színházban, kapcsolatuk pedig azóta töretlen!

Beyoncé: 10 év házasság

Bár a pletykák szerint Jay-Z hűtlen volt feleségéhez, de ezt Beyoncé megbocsájtotta, vagy igaz sem volt az egész ügy. Kettejük szerelmi története 2002-ben kezdődött, amikor a Bonnie & Clyde című közös dalukon dolgoztak, később a Crazy in love közös nótájuk is a slágerlisták élén landolt, ők pedig 2008-ban összeházasodtak.

Jessica Alba: 10 év házasság

Jessica Alba és Cash Warren 2004-ben kezdték el forgatni a Fantasztikus négyest, és természetesen egymásba szerettek. 2008-ban házasodtak össze és a színésznő szerint az a titkuk, hogy a lehető legtöbb időt töltik együtt. Jessica sokszor lepi meg romantikus programokkal a férjét, aki nagyon értékeli a közösen eltöltött időt.

Claudia Schiffer: 16 év házasság

Claudia Shiffer 16 hónap ismerkedés után ment hozzá Matthew Vaughn filmgyártóhoz. Esküvőjük 2002-ben volt Suffolk megyében Angliában. A pár ott is alapított családot, és azóta már gyerekeikkel együtt boldogságban élnek.

Sarah Michelle Gellar: 16 év házasság

A 2000-es évek legmenőbb sztárpárja volt a Buffy a vámpírok rémét alakító Sarah Michelle Gellar, és Freddi Prince Jr. aki a Csaj nem jár egyedül című filmben játszott egy szívtiprót. A két színész a Tudom mit tettél tavaly nyáron forgatásán találkoztak először 1999-ben. 2002-ben házasodtak össze, és még mindig működik a kapcsolatuk

Catherine Zeta-Jones: 18 év házasság

Sokan leírták Catherina Zeta-Jones és Michael Douglas kapcsolatát a korkülönbség miatt, pedig milyen rosszul is tették! Catherine Zeta-Jones 1998 augusztusában találkozott a franciaországi Deauville Filmfesztiválon jövőbeli férjével. Két évvel később összeházasodtak és azóta is boldogan élnek a károgók legnagyobb meglepetésére.

Sarah Jessica Parker: 21 év házasság

Sarah 1991-ben találkozott Mathew Broderickkel egy New Yorki partin. 6 évig randizgattak, mire elhatározták hogy 1997-ben összeházasodnak. A színésznő szerint az a kapcsolatuk titka, hogy tiszteletben tartják egymást, és nem kellett versenyezniük azért, hogy tartós és egészséges kapcsolatuk legyen.

Cate Blanchett: 22 év házasság

Cate Blanchett és Andrew Upton 1996-ban találkoztak Sydney-ben, amikor a Nemzeti Színész és Művész Intézetben tanultak. Egy évvel később össze is házasodtak, és boldogságok kulcsa az, hogy nincsenek titkaik egymás előtt és mindent megbeszélnek.

Lisa Kudrow: 23 év házasság

[LAPOZAS]

Lisa 1987 óta ismerte férjét, Michel Stern-t, aki egy reklámszakember. A pár 1995-ben házasodott össze. Nem szerepelnek a bulvárújságok címlapján, egyszerűen együtt élnek, és szeretik egymást.

Kyra Sedgwick: 30 év házasság

Kyra és Kevin Bacon egy forgatáson találkozott először. A Lemon Sky című filmet 1987-ben vették fel, egy évvel később pedig kimondták a boldogító igent, ami azóta is tart.

Rita Wilson: 30 év házasság

Rita 1981-ben találkozott leendő férjével Tom Hanksszal. 1998-ban házasodtak össze és azóta is az egyik példaképei a hollywoodi párokbnak. Kapcsolatuk annyira stabil, hogy arra kevés jó szó van.

Jamie Lee Curtis: 34 év házasság

Jamie férje Christopher Guest színész és dalszerző. Curtis akkor szeretett bele a férfiba, amikor meglátta az egyik filmben. Akkor azt mondta, hogy “Ezzel a fickóval kötök majd házasságot!”. Ez így is lett, 5 hónappal később össze is házasodtak, és azóta is boldogan élnek.

Meryl Streep: 40 év házasság

1987-ben Meryl nehéz élethelyzetbe került (elvesztette szerelmét rákban), majd az színésznő bátyja bemutatta Don Gummernek a kortárs szobrásznak. A színésznő fél év után összeházasodott a férfival, akival azóta is boldogan élnek együtt. A titok állítólag az, hogy Meryl mindig megosztja az összes problémáját, félelmét, aggodalmát a férjével, és úgy gondolja, hogy ez a jó kapcsolat kulcsa. via

2019-03-11 16:48:07 - Mindenegyben Blog