MindenegybenBlog

10 évvel a szabadulása után akár életfogytiglant is kaphat Ambrus Attila

10 évvel a szabadulása után akár életfogytiglant is kaphat Ambrus Attila

10 évvel a szabadulása után… Bár a börtönből szabadulása után alaposan megváltozott Ambrus Attila – a

magánélete sínre került, két tündéri gyermek dolgos édesapja lett, még egy évtizeddel a raboskodás után

sem lélegezhet fel az egykori Viszkis rabló. A három csapás törvénye értelmében akár élete végéig

börtönbe kerülhet. Nagy önuralomra van szüksége ahhoz, hogy ezt elkerülje. Épp ezért, míg korábban

egy sanda tekintet is elég volt ahhoz, hogy dühbe guruljon, ma már kénytelen birkatürelemmel viselni, ha

provokálják.Attila szerint az, aki a börtönből jön, fokozottan ki van téve az előítéleteknek, és egy olyan

bélyeget kap, amit aligha tud magáról levakarni.

– Hiába ülte le az illető a büntetését, egy bűnöző mindig bűnöző marad az emberek szemében – mondja

a Story magazinnak Attila, hozzátéve, hogy nagyon nehéz elhelyezkedni egy börtönviselt embernek. – Az

embernek esélye sincs visszailleszkedni a társadalomba, legfeljebb két dolgot tehet: újból gazembernek

áll, vagy meghúzza magát és kerül minden konfliktust. Én az utóbbit választottam – folytatja a Viszkis, aki

igyekszik törvénytisztelő életet élni.

Mert bár szabad, a három csapás jogintézmény ételmében mégis bármikor rács mögé kerülhet. Az én

esetemben visszaeső bűnözőként már nincs a bírónak mérlegelési jogköre, azonnal sittre vágnak és

életfogytiglant kapok, ha bajt hozok a fejemre.

2023-12-17 08:40:51 - Mindenegyben Blog