MindenegybenBlog

1 perce jelentették be : EZ LESZ idén a KARÁCSONYI Erzsébet utalvány helyett a magyar nyugdíjasoknak, 65 év felettieknek :

Kiszámolták, hogy mennyivel emelkedhetnek a nyugdíjak 2024-ben, ha maradnak a kormány jelenlegi számításai. A nyugdíjasok jövőre nyugdíjprémiumra és 13. havi ellátásra is számíthatnak.

A korábbi kormányzati nyilatkozatok, illetve a költségvetés számai alapján a Portfolio kiszámolta, pontosan mennyivel emelkednek meg a nyugdíjak 2024-ben a mostani tervek szerint. A lap felidézi, hogy az inflációt jövőre a kormány 6%-ra várja, ezért az év elején is ekkora emelésben részesülnek a nyugdíjasok.13. havi nyugdíjat jövőre is folyósít a kormány, a kifizetésre a szokásos időpontban, február elején kerülhet sor. A több mint 2,5 millió jogosult 13. havi nyugdíjára összesen 449 milliárd forintot fordít az állam.

Mindemellett a nyugdíjasok a jövő év végén nyugdíjprémiumot várhatnak, erre a kormány 20 milliárd forintot különített el. A novemberi ellátás negyedét (de legfeljebb 20 ezer forintot) kell megszorozni annyival, amennyivel a GDP tényleges növekedése meghaladja a 3,5 százalékot (de legfeljebb 4-gyel).

Így pedig forintra lebontva a következő összegek jönnek ki:

Korábban Banai Péter, a Pénzügyminisztérium államháztartásért felelős államtitkára jelezte azt is, hogy ha az infláció az augusztusi állás szerint túllépi az adott évi nyugdíjemelés mértékét, akkor novemberben – januárra visszamenőleg – kiegészítő emelést kell folyósítani. Banai Péter Benő aláhúzta: a kormány folyamatosan nyomon követi az infláció alakulását, s ha erre szükség lesz, novemberben, adott esetben még előtte is korrigálja a nyugdíjakat.

2023-11-27 12:20:33 - Mindenegyben Blog