MindenegybenBlog

1 perce érkezett: Piros riasztást adtak ki csütörtök délutánra és estére ezekre a megyékre!

1 perce érkezett: Piros riasztást adtak ki csütörtök délutánra és estére ezekre a megyékre!
FIGYELEM, KINT VAN A PIROS FIGYELMEZTETŐ ELŐREJELZÉS ZIVATARRA
A veszélyjelzés szövegéből a zivatarokra vonatkozó rész:
HEVES ZIVATAROK, ZIVATARRENDSZER
A legvalószínűbb forgatókönyvek szerint ma a délutáni órákban nyugat, délnyugat felől heves zivatarok érkeznek. A leghevesebb zivatarok várhatóan rendszerbe szerveződve vonulhatnak majd a déli megyékben keleti irányba. Késő estére északnyugat felől már nagyobb területen stabilizálódhat a légkör. Péntek hajnalban a zivatarok kelet felé elhagyják az országot.
A legintenzívebb cellák környezetében nagyméretű jég (néhol >5 cm átmérőjű), szélvihar (80-100 km/h, helyenként >100-110 km/h), illetve felhőszakadás (~20-40, néhol >50 mm-t meghaladó csapadékmennyiség) is lehetséges.
A helyzet jelentős bizonytalansággal terhelt, előfordulhat, hogy a hevesebb zivatarok a határtól délre vonulnak el.
Pest vármegye Jel Fok Esemény Leírás Zivatar Veszély! Hevesebb zivatarok kialakulására lehet számítani. A villámlások mellett kockázatot jelent a zivatarokat kísérő szél, jégeső is! Felhőszakadás Intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat. Baranya vármegye Jel Fok Esemény Leírás Zivatar Fokozott veszély! Heves zivatarok várhatók! A zivatarokat kísérő szél, jégeső is jelentős kockázatot jelent! [LAPOZAS] Felhőszakadás Intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat. Bács-Kiskun vármegye Jel Fok Esemény Leírás Zivatar Fokozott veszély! Heves zivatarok várhatók! A zivatarokat kísérő szél, jégeső is jelentős kockázatot jelent! [LAPOZAS] Felhőszakadás Intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat. Magas középhőmérséklet A napi középhőmérséklet 25 °C felett alakulhat. Békés vármegye Jel Fok Esemény Leírás Zivatar Fokozott veszély! Heves zivatarok várhatók! A zivatarokat kísérő szél, jégeső is jelentős kockázatot jelent! [LAPOZAS] Felhőszakadás Intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat. Magas középhőmérséklet A napi középhőmérséklet 25 °C felett alakulhat. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Jel Fok Esemény Leírás Zivatar Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat! [LAPOZAS] Felhőszakadás Intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat. Csongrád-Csanád vármegye Jel Fok Esemény Leírás Zivatar Fokozott veszély! Heves zivatarok várhatók! A zivatarokat kísérő szél, jégeső is jelentős kockázatot jelent! [LAPOZAS] Felhőszakadás Intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat. Magas középhőmérséklet A napi középhőmérséklet 25 °C felett alakulhat. Fejér vármegye Jel Fok Esemény Leírás Zivatar Veszély! Hevesebb zivatarok kialakulására lehet számítani. A villámlások mellett kockázatot jelent a zivatarokat kísérő szél, jégeső is! Felhőszakadás Intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat. Győr-Moson-Sopron vármegye Jel Fok Esemény Leírás Zivatar Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat! [LAPOZAS] Felhőszakadás Intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat. Hajdú-Bihar vármegye Jel Fok Esemény Leírás Zivatar Veszély! Hevesebb zivatarok kialakulására lehet számítani. A villámlások mellett kockázatot jelent a zivatarokat kísérő szél, jégeső is! Felhőszakadás Intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat. Heves vármegye Jel Fok Esemény Leírás Zivatar Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat! [LAPOZAS] Felhőszakadás Intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat. Komárom-Esztergom vármegye Jel Fok Esemény Leírás Zivatar Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat! [LAPOZAS] Felhőszakadás Intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat. Nógrád vármegye Jel Fok Esemény Leírás Zivatar Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat! [LAPOZAS] Felhőszakadás Intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat. Somogy vármegye Jel Fok Esemény Leírás Zivatar Fokozott veszély! Heves zivatarok várhatók! A zivatarokat kísérő szél, jégeső is jelentős kockázatot jelent! [LAPOZAS] Felhőszakadás Intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Jel Fok Esemény Leírás Zivatar Veszély! Hevesebb zivatarok kialakulására lehet számítani. A villámlások mellett kockázatot jelent a zivatarokat kísérő szél, jégeső is! Felhőszakadás Intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Jel Fok Esemény Leírás Zivatar Veszély! Hevesebb zivatarok kialakulására lehet számítani. A villámlások mellett kockázatot jelent a zivatarokat kísérő szél, jégeső is! Felhőszakadás Intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat. Tolna vármegye Jel Fok Esemény Leírás Zivatar Fokozott veszély! Heves zivatarok várhatók! A zivatarokat kísérő szél, jégeső is jelentős kockázatot jelent! [LAPOZAS] Felhőszakadás Intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat. Vas vármegye Jel Fok Esemény Leírás Zivatar Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat! [LAPOZAS] Felhőszakadás Intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat. Veszprém vármegye Jel Fok Esemény Leírás Zivatar Veszély! Hevesebb zivatarok kialakulására lehet számítani. A villámlások mellett kockázatot jelent a zivatarokat kísérő szél, jégeső is! Felhőszakadás Intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat. Zala vármegye Jel Fok Esemény Leírás Zivatar Veszély! Hevesebb zivatarok kialakulására lehet számítani. A villámlások mellett kockázatot jelent a zivatarokat kísérő szél, jégeső is! Felhőszakadás Intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat.
OMSZ: 2023-07-13 18:01 (16:01 UTC)  [wbhx]

Szöveges figyelmeztető előrejelzés

Figyelmeztető előrejelzés Magyarország területére 2023.07.14. péntek éjfélig [LAPOZAS]

HEVES ZIVATAROK, ZIVATARRENDSZER

Az esti órákban főként a déli megyékben és az Alföldön, valamint az északkeleti határnál várhatók zivatarok. Heves zivatarok, szupercellák főként a déli határ térségében fordulhatnak elő.

A késő esti órákban délnyugat felől újabb, akár heves zivatarok érhetik el a déli megyéket, amelyek fokozatosan kelet felé helyeződnek át, majd várhatóan péntek hajnalra keleten is megszűnik a zivatartevékenység.

A legintenzívebb cellák környezetében nagyméretű jég (néhol >5 cm átmérőjű), szélvihar (80-100 km/h, helyenként >100-110 km/h), illetve felhőszakadás (~20-40, néhol >50 mm-t meghaladó csapadékmennyiség) is lehetséges.

MAGAS NAPI KÖZÉPHŐMÉRSÉKLET

Ma mérséklődik a nappali felmelegedés, a déli megyékben várható már csak 25 fok feletti napi középhőmérséklet. Holnap már mindenütt 25 fok alatti középhőmérsékletek várhatók.

2023.07.13. 17:56 Országos Meteorológiai Szolgálat

2023-07-13 18:36:26 - Mindenegyben Blog