MindenegybenBlog

1 perce érkezett!Magyar Pétert durván megverték!

Magyar Pétert durván megverték!

Döbbenetes információk láttak napvilágot, nem akárkitől!

Ki mit gondol? Kinek lehet igaza?

Nem szerettem volna megnézni, mert lelkileg borzasztó nehéz megélni, amikor az ember volt szerelmét, gyermekei anyját aljas politikai lejáratásra használja fel a propaganda. Végül mégis megtettem és hol könnyeztem, hol összeszorult a szívem

– kezdte a bejegyzését Magyar Péter.

Az üzletember elárulta, hogy valóban volt sokszor olyan veszekedésük, amikor sokszor zárva maradt az ajtó, hogy a gyerekek be ne jöjjenek, ám állítja, hogy sosem emelt kezet a feleségére, sőt, elmondása szerint őt érte fizikai bántalmazás.

A bejegyzésében azonban igazából semmit sem tagadott Varga vádjaiból, például azt, hogy terhes feleségét nekilökte egy ajtónak, vagy azt, hogy egy veszekedés után késsel a kezében mászkált a lakásban, ahogy azt sem, hogy bezárta feleségét egy szobába, ahonnan aztán a gyereke szabadította ki. Volt, hogy a békülés után is így maradt:

„Igen, mondtunk és írtunk egymásnak szépeket és kevésbé szépeket a 18 éves kapcsolatunk során. Igen, az én feladatom volt kivinni a kukákat, igen előfordult, hogy beültem a hátsó ülésre, igen, sokszor fontosnak éreztem, hogy bocsánatot kérjek, igen, sokszor zárva maradt az ajtó, amikor veszekedtünk, hogy a gyerekek ne jöjjenek be.”

Soha nem ütöttem meg a gyermekeim anyját, ő viszont engem sokszor. Hol ököllel, hol lábbal. Volt, hogy tanúk előtt, volt hogy zárt ajtók mögött

– írta le Magyar Péter.

[LAPOZAS]

Magyar utalt Varga azon állítására is, miszerint beült felesége autójának hátsó ülésére, hogy megakadályozza a távozását egy vita után, és elismerte, hogy valóban történt ilyen eset.

Az üzletember azt is elmondta, hogy sosem akarta kiteregetni a szennyest és a házassági vitákat sem, mert nem így nevelték, valamint ő próbált hálával emlékezni a 18 évükre a volt feleségével.

„Nem akartam a nyilvánossághoz fordulni amiatt se, hogy a volt feleségem, igazságügyi miniszterként nem tartotta be és most sem tartja be a bíróság által jóváhagyott megállapodásunk pontjait és amiatt se, hogy a válásunk óta hogyan igyekszik következetesen ellenem nevelni a gyermekeinket, annak ellenére, hogy tudja, milyen szoros kötelék fűz össze minket és hogy ők a legfontosabbak nekem a világon.

Mindenki tudja, hogy az aljas rogáni propagandának a videóval az volt a célja, hogy az ügyet és a hazánkért való kiállásunkat lehúzza a bulvár mocsarába, hogy ezzel is elterelje a figyelmet a valódi jogi és politikai kérdésekről és hogy megússzák, hogy felelősséget kelljen vállalniuk.

Innen is üzenem, hogy nem fog sikerülni.

A magyarok többsége átlát a szitán és lépésről lépésre, tégláról téglára vissza fogjuk venni a hazánkat és közösen építünk egy boldog, szuverén, modern, európai Magyarországot, ahol a szeretet legyőzi a gyűlöletet, az összefogás az irigységet és az igazság hazugságot”

– fogalmazott a posztjában Varga Judit volt férje, aki a bejegyzése végen kellemes húsvéti ünnepeket kívánt.

2024-03-30 14:02:15 - Mindenegyben Blog