MindenegybenBlog

1 perce érkezett! Ma reggel jött a hír Kovács Katiról:Gyertyát is gyújtottak. Rengetegen küldik most jókívánságaikat.

Kovács Kati, a magyar könnyűzene ikonja, nyolcvanéves lett

Nem szeret nosztalgiázni a 80 éves Kovács Kati: a legendás énekesnő kiváló formában van

Nyolcvanéves lett a magyar könnyűzene egyik legkiemelkedőbb alakja, Kovács Kati, aki nemcsak a rajongók, de pályatársak szívébe is belopta magát. Az ikonikus énekesnő a mai napig aktív, koncertezik és alkot, ahogy ezt Soltész Rezső és Poór Péter is nagy szeretettel és tisztelettel említik.

Kovács Kati, a magyar könnyűzene ikonja, nyolcvanéves lett

Az énekesnő már egészen fiatalon megtapasztalta a sikert, hiszen mindössze húszéves volt, amikor az 1964-es Táncdalfesztiválon debütált, ahol azonnal felfigyeltek tehetségére és karakteres hangjára. 

Ettől kezdve nem volt megállás, sorra születtek a slágerei, amelyek nemcsak Magyarországon, hanem a környező országokban is nagy népszerűségnek örvendtek.

 

Hat évtizedes pályafutása során számtalan elismerést és díjat kapott, többek között Az év hangjának, énekesnőjének és színésznőjének is megválasztották. Ezen kívül Kossuth- és Liszt Ferenc-díjjal is kitüntették sokoldalú munkásságát.

Kollégái szeretettel emlékeznek Kovács Katira

Soltész Rezső a mai napig rendkívül jó kapcsolatot ápol Kovács Katival, akit csak dicsérni tud. "Világéletemben csodálattal néztem Katira, akit egy igazán ikonikus énekesnőnek tartok. Rengeteg közös fellépésünk volt az évek során, az együtt előadott, Féltelek című számot pedig a mai napig az egyik kedvencemként tartom számon, hiszen annyira jól harmonizál a hangunk" – mondta Soltész Rezső. Külön kiemelte, hogy Kovács Kati végtelenül segítőkész, amit például az is bizonyít, hogy egy tavalyi koncertet az utolsó pillanatban átvállalt, amikor ő betegség miatt nem tudott fellépni.

Poór Péter is nagy tisztelettel beszélt az énekesnőről, akivel közel hatvan éve ismerik egymást. Az 1967-es Táncdalfesztiválon találkoztak először, majd számos közös műsorban szerepeltek együtt. "Egy nagyon közvetlen, barátságos és segítőkész embert ismertem meg a személyében, aki soha nem sztárolta magát, de ezt megtették helyette a dalai" – emlékezett vissza Poór Péter. Üzenetében sok erőt és jó egészséget kívánt Kovács Katinak, és hogy énekeljen még nagyon sokáig.

Kovács Kati a jelenre koncentrál

Bár rendkívül gazdag és színes életpálya áll Kovács Kati mögött, az énekesnő nem szeret a múltról beszélni. "Nincs titkolnivalóm, hiszen könnyen kiszámolható. Az életem a közönség előtt zajlott, de úgy vagyok vele, hadd maradjon meg illúziónak. Legyek már annyira nő, hogy erről nem beszélek. A bűvész sem árulja el a mutatvány előtt a trükkjét, így én sem látom szívesen leírva az újságokban azt a bizonyos évszámot" – mondta egy interjúban. A múlt helyett inkább a jelenre koncentrál, és továbbra is aktív szereplője a magyar könnyűzenei életnek: a mai napig koncertezik, alkot, és élvezi az élet minden pillanatát.

2024-10-25 06:08:37 - Mindenegyben Blog