95 éves korában meghalt Lator László költő, műfordító, esszéista, tanár – írja a Könyves Magazin. A hírt a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia is megerősítette az MTI-nek.
A Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas magyar költő, műfordító, esszéista, tanár, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja 1927-ben született Tiszasásváron. Egészen kicsi gyerekként kezdett verselni, apjától kapta meg Négyesy László Magyar verstanát, ebből tanulta meg, milyen versformák léteznek. Első versei a Prágai Magyar Hírlap gyerekmellékletében, majd különböző diákújságokban, később a Magyarok és a Válasz című folyóiratokban jelentek meg.
A második világháború idején, 1943-ban behívták leventének, és előbb amerikai, majd szovjet hadifogságba került, a breszt-litovszki fogolytáborba szállították. 1945-ben került vissza az akkor már a Szovjetunióhoz tartozó szülőhelyére, ahonnan szerencsésen átszökött Magyarországra, és Makóra ment a szülei után. Tanulmányait a makói gimnáziumban folytatta.
A budapesti tudományegyetemen magyar-német szakos diplomát szerzett, négy évig tanított a körmendi gimnáziumban, majd Budapestre költözött. Az ELTE világirodalmi tanszékén tartott szemináriumain egyetemi hallgatók nemzedékeit oktatta, legendás műfordítói szemináriumának hallgatói voltak többek közt Ferencz Győző, Imre Flóra, Tóth Krisztina, Szabó T. Anna, Lackfi János, Vörös István.
Tekintélyes fordítói életművel büszkélkedhetett: Victor Hugót, La Fontaine-t, Shakespeare-t is fordított. Negyvenkét éves volt, amikor megjelenhetett első verseskötete (Sárangyal). 1955-től az Európa Kiadó lektora, később főszerkesztője volt. A kiadóban ismerte meg későbbi feleségét, Pór Juditot, aki szintén kiváló műfordító, esszéista volt.
Biztos ízlésű, hatalmas szaktudású szerkesztőként vezető szerepet játszott abban, hogy a világirodalom a legmagasabb szinten honosodott meg magyarul, neki köszönhetjük többek között a Klasszikus orosz költők, valamint A világirodalom legszebb versei című antológiákat is.
HirdetésTíz éve, a Könyves Magazinnak adott interjúban beszélt arról, hogy amikor a Könyvhivatal nevű cenzúraintézmény 1948-ban megalakult, az övé volt az egyik első könyv, amit betiltottak- arra hivatkozva, hogy a részben nyomasztó háborús élményeiből, fogolytábori tapasztalataiból összeálló kötet versei túl pesszimisták.
„Akkor nem írhattunk, jött a hallgatás és műfordítás korszaka, amikor abból éltünk, hogy fordítottunk” – mesélte, bár később többször hangsúlyozta, hogy „a műfordítás nem szükséges rossz, hanem nélkülözhetetlen jó”.
Kevés versű költő, az 1948-as cenzori elhallgattatás után csak 1969-ben jelentkezett kötettel, amelynek a Sárangyal címet adta. Későbbi kötetei közül kiemelkedik az 1986-os Fellobban, elhomályosul, majd a 2007-es Az egyetlen lehetőség című, válogatott költeményeit közreadó könyve.
Lator László 1992-ben a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia alapító tagja, 1998-tól 2008-ig ügyvezető elnöke volt. Számos rangos elismerés birtokosa, amelyek közül a József Attila-díjat 1972-ben, a Kossuth-díjat 1995-ben kapta meg. 2007-ben Pro Urbe Budapest díjjal tüntették ki, 2008-ban – Az egyetlen lehetőség című verseskötetéért – neki ítélték a Rotary Tabán klub első irodalmi díját. 2009-ben Prima-díjat kapott. 2012-ben a Magyar Érdemrend középkeresztje polgári tagozata kitüntetést, 2015-ben a Magyar Irodalomtörténeti Társaság Babits Mihály Alkotói Díját vehette át. 2017-ben az Európa Könyvkiadó Wessely László-díjjal ismerte el több évtizedes kimagasló versfordítói, irodalmári, oktatói és irodalomszervező tevékenységét. 2018-ban megkapta a nemzet művészet címet.
2022-ben a Magyar Érdemrend Középkereszt a Csillaggal kitüntetésben részesült.
