– Megbeszélem magammal, hogy ez az élet része. Pont. El kell fogadni – mondja. Azon még nem gondolkozott, hogy kit szeretne, ha mellette lenne, amikor eltávozik, mert ezt a pillanatot még nem érzi közelinek. Egyelőre előre tekint. Az alkotmánybíróság június 3-án fog döntést hozni az ügyében, és várhatóan júniusban lesz a bemutatója annak a színdarabnak is, ami az ő élete alapján készül. És várja a strasbourgi döntést is, ami sok mindent megváltoztathat. Ezeket mind szeretné megélni.
– De ha nem, nem. Ez van – mondja. Addig is számba veszi az életét, próbál a múltból okulva jobban élni. Amikor megkérdeztem, hogy van-e olyan, amit másképp csinálna, hogyha tudná, hogy beteg lesz, őszintén válaszolt:
– Követtem el hibákat. Nekem a párkapcsolatok mindig nehezen mentek. És túl későn kezdtem valóban dolgozni azon, hogy legyen. Az elmúlt két évben volt két olyan kapcsolatom, amik minőségileg mások voltak, de mind a kettőt elvitte a betegség – vallja be. Azt nem bánja, hogy nem született gyermeke, de azt igen, hogy nem volt mellette egy igazi társ – igaz, rengeteg jó barátja van. Amikor megkérdeztem, hogy ha lenne egy kívánsága, mi lenne az, határozottan, gondolkodás nélkül mondta, hogy azt kívánná, hogy legalizálják az életvégi döntéshez való jogot.
