MindenegybenBlog

1 perce érkezett a drámai hír Magyar Péterről

1 perce érkezett a drámai hír Magyar Péterről

45 perc múlva találkozunk először a Legfőbb Ügyészség előtt (Markó utca 16.), ahonnan közösen átmegyünk a nemzet főterére és kimondjuk, hogy eddig és ne tovább. “Mert egy nép azt mondta elég volt!
Hozzatok magyar zászlókat, magyar jelképeket és ha tudtok fáklyákat, hogy megmutathassuk, hogy nem félünk és van kiút a sötétségből.
18.00 órakor találkozunk. Hozz magaddal még két embert! Vegyük vissza a hazánkat!

Teljesen elszabadult a pokol - Majka durván nekiment Magyar Péternek !Hatalmas pfont kapott .Ilyenre még nem volt példa.

Közzétette az általa ígért, 2023 januárjában készített hangfelvételt Magyar Péter kedden reggel, mielőtt belépett volna a Fővárosi Nyomozó Ügyészség Belgrád rakparti épületébe, ahol ismét kihallgatják a Völner–Schadl-üggyel kapcsolatban. A lakásukon rögzített felvételen az akkori feleségével, Varga Judit igazságügyi miniszterrel beszélget, állítása szerint azután, hogy Varga azt mondta a kormányról, hogy az egy maffia, amiből nem lehet kilépni. Az ügy kapcsán az immár RTL kötelékébe tartozó Majka hosszú posztot közölt:

.

Erre Varga azonnal reagált, és elmondta, mennyire erőszakos ember a Magyar, könyveket, nadrágokat (!!!) dobál, hajnalban részegen veszekszik, kiabál, felkapcsolja a villanyt, mikor ő már alszik (!!!!)

– folytatta a rapper, hozzátéve: „A felvételen egyébként arról beszélgetnek, hogy ki merre, hol, bement, kihúzatta, alkalmatlan, nem volt mit tenni, Tóni, Völner, Polt, Schadl stb.” 

Majoros azt írja, nem akarja elbagatellizálni a szóban forgó hangfelvétel tartalmát, de közben nem is akar úgy tenni, mintha nagyon érdekelné, mert szerinte „semmi olyat nem tudtunk meg belőle, amit eddig ne tudtunk volna”. Bejegyzésében ennél a pontnál mutatott rá arra, hogy álláspontja szerint mi a legfontosabb a történtekben. 

Engem igazából az izgat ebben az egész családi mizériában, hogy vajon az a 3 gyerek, akik éppen abban a korban vannak, ahol nagy szükség lenne a családi támogatásra, vajon mit éreznek. (?) Ha Vargának vagy Magyarnak abba az iskolai közegbe kéne mindennap besétálnia, mint nekik, vajon mennyire éreznék magukat szarul? Mert ugyan ez az iskolai közeg még fejletlen, kegyetlen, és abban a korban van, hogy még mindenki keresi a személyiségét, de egy dologban példamutató. Hogy érdek nélkül őszinte!!!! Szemben Varga és Magyar közegével.

Majoros szerint „volt igazságügyi miniszterként és ehhez mérten egy utolsó felelős döntésként lehetne Vargának az az álláspontja, hogy kimarad ebből az egészből, és nem egy hazugságspirálba keveredik azok miatt az emberek miatt, akiknek egyébként, mint láthattuk, egy fabatkát sem ér az ő élete”. Azt gondolja, ugyanez vonatkozik Magyar Péterre is, „aki dédelgethet politikai ambíciókat, kutathat-kereshet, lebuktathat disznóságokat, de nem felhasználva azt a nőt, aki 3 gyermeket szült neki”.

Isten, haza, család (!!??)… ha megköveznek is érte, de nekem más a sorrend

– jelentette ki, hozzátéve: egy olyan jövőben szeretne élni, ahol a gyermekeinek jobb lesz, mint nekik volt. Szerinte ez lehetne a legfontosabb irány minden politikai pártnak, mert ez magába foglal minden fejlődést, és felülír minden ideológiát.

Ma ebben a csodálatos eszmében a Varga–Magyar család egy nagy lépést tett hátrafelé. Csak gratulálni tudok érte

– zárta mondandóját a rapper.

Magyar Péter ma 9.00 órakor  nyilvánosságra hozta a hangfelvételt.

Tegnap 18 óra 30 perckor közzétette Magyar Péter a  a Facebook oldalon és Youtube csatornán egy interjút, amelyben elmagyarázta  az állításait alátámasztó hangfelvétel keletkezésének és nyilvánosságra hozatalának okát és körülményeit.

“A törvényeket megszegő hatalommal szemben az ellenállás nem lázadás, hanem jog.”
II. Rákóczi Ferenc
Ő itt az édesanyám 43 éve. A nemrég elhunyt nagyapám után most ő került a rogáni propagandista zsoldosok célkeresztjébe.
Édesanyám 40 éve bíró, volt a Kúria főtitkára, jelenleg az Országos Bírói Hivatal elnökhelyettese. Júliusban megszűnik a bírói megbizatása, mert eléri a bírói felső korhatárt. De előtte még megpróbálják meggyalázni a 40 éves pályafutását és megkérdőjelezni a bírói függetlenségét.
Egy újságírói kérdésre annyit mondtam pár napja, hogy anyukám is segített nekem a március 15-i rendezvény elökészítésében. Ezért most a Hont András féle fizetett trollok fegyelmit követelnek ellene és nyilvánosan próbálják lejáratni.
Hogy mivel segített nekem anyukám március 15. előtt? Amivel az édesanyák szoktak. Meghallgatott, támogatott, néha megölelt, biztatott és persze nagyon aggódott. Hogy ez a propagandistáknak ismeretlen érzés? Sajnálom.
Szerintem ma Magyarországon nem ez veszélyezteti legjobban az igazságszolgáltatás függetlenségét.
Talán az több kérdést felvet, amikor az Országos Bírói Hivatal elnöke a saját lakásán konyakozik a regnáló igazságügyi miniszterrel, miközben valószínűleg nem a gyeplabda szabályairól társalognak. Hogy most épp ettől az elnöktől követelitek, hogy indítson fegyelmit édesanyám ellen, aki 40 éve független bíró?
Zsoldosok vagytok. Abból is a legrosszabb fajta.

2024-03-26 16:20:51 - Mindenegyben Blog