MindenegybenBlog

1 perce érkezett! 4,47-es erősségű földrengés volt ROMÁNIÁBAN

Szombat este egy 4,47-es magnitúdójú földrengés rázta meg Romániát, Lugos városától 36 kilométerre – számolt be a Katasztrófavédelem. 

A Gyulától mintegy 120 kilométerre fekvő város térségében kipattant 4,47 magnitúdójú földrengést több határközeli településen is érezhették. Magyarországon keletkezett károkról nem érkezett információ.

A HUN-REN Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet jelentése szerint a rengés magyar idő szerint 22:46-kor történt. Az első jelzések Békéscsabáról érkeztek, és több határközeli településen is érezhető volt a földmozgás. Szerencsére Magyarországon semmilyen kárról nem érkezett bejelentés, a katasztrófavédelemhez sem fordultak emiatt.

Megaföldrengés lehet Japánban

 

Evakuálásról egyelőre nincs szó, de figyelmeztették a lakosságot.

A BBC beszámolója szerint Japán harmadik legnagyobb szigeténél, a déli Kjúsúnál 7,1-es erősségű földrengés történt, amely nem okozott ugyan nagyobb károkat, viszont a szakértők ennek nyomán egy komolyabb veszély miatt riadóztatták a lakosságot: az epicentrum ugyanis a Nankai-árok pereménél, egy olyan szeizmikus aktivitású területnél volt, amely Japán csendes-óceáni partjainál húzódik.

A Nankai-árok korábbi rengései több ezer halálos áldozatot követeltek már, és 90-200 évente egyszer előfordul itt megaföldrengés is, amire legutóbb 1946-ban volt példa. 

Noha a földrengések előrejelzése szinte lehetetlen, egy földrengés bekövetkezése általában növeli egy újabb valószínűségét, a szakértők szerint pedig nagyjából 70-80%-os valószínűséggel a következő 30 éven belül bekövetkezik a Nankai-árokban egy 8-as vagy 9-es erősségűi megaföldrengés, amely a legrosszabb esetben több mint 300 ezer életet olthat ki és a károk elérhetik a 13 billió dollárt. 

A potenciális megaföldrengés és az általa keltett hatalmas szökőárak veszélye miatt Japánban fokozott riadókészültség lépett érvénybe egy hétig: evakuálást egyelőre nem rendeltek el, de a figyelmeztetés az embereket éberségre szólítja fel, és bár jelzi, hogy folytassák a megszokott életüket, azonban arra is felhívja a figyelmet, hogy ellenőrizzék és tartsák észben a menekülési útvonalakat, valamint ellenőrizzék, hogy a háztartásokban vannak-e elengendő készletek.  

Ez az első alkalom hogy a 2011-es földrengés, szökőár és nukleáris katasztrófa után kidolgozott új szabályok alapján figyelmeztetést adtak ki. Akkor több mint 20 ezer ember vesztette életét. 

ű

címlapfotó:illusztráció!

 

2024-08-12 07:29:53 - Mindenegyben Blog