A híres egyetemi tanár és a temetők kutatója, Anatoly Moskvin egy kis lakásban élt, mely tele volt könyvekkel, színes ruhákkal és játékokkal. A rendőröknek feltűnk, hogy mi szüksége lehet egy gyermektelen férfinak annyi gyermek ruhára és játékra?

Az egyik szoba tele volt majdnem életnagyságú babával, melyeket gondosan felöltöztetett, és a kanapén, székeken és a padlón tartott. Azonban a babák szaga és a furcsa megjelenése gyanús lett a rendőröknek. Amikor alaposabban megnézték a babákat, egy szörnyű felfedezést tettek.

A férfi több mint tíz évig  éjszakánként a temetőket járta és nem sokkal korábban elhunyt gyereklányok holttestét kereste. Kiásta azokat, hazavitte és bebalzsamozta a testüket. Ha a mumifikálás folyamata nem sikerül, visszatette őket a sírba.

Anatolij együttműködött a hatóságokkal, és bevallotta, hogy több mint 150 sírt gyalázott meg. De csak 29 testet tudott mumifikálni. Sót és szódabikarbónát dörzsölt a holttestekbe és megszárítás után betekerte őket, mint a múmiákat. Anatolij vagy „Babakészítő”, ahogy a sajtó nevezte, viasz maszkokat tett a múmiákra, majd arcot festett nekik körömlakkal, színes ruhákat adott rájuk és meghívta őket egy kávéra, vagy megünnepelte a születésnapjukat. Néhány babába még beszélő szerkezetet is épített, amilyen be van építve a beszélő játékbabákba.

Még mielőtt a rendőrségnek esélye lett volna azonosítani a mumifikálódott testeket, egy Natalia Chardymova  nevű nő jelentkezett. Amikor az asszony látta a tévében a lakásban forgatott híradórészletet, rögtön felismerte egyik bábot:  a 10-éves lánya, Olga is ott volt, aki egy évvel korábban halt meg.

A tudós azt állította, hogy 13 éves korában meghalt egy barátnője: a 11 éves Natalia. Anatolij elment a temetésre, és a halott lánynak adott egy búcsú csókot. azóta sem tudta elfelejteni a képet. A férfit  elmebetegnek nyilvánították és nem börtönbe került, hanem pszichiátriára.

A szörnyű felfedezés után a családoknak újra el kellett temetni még egyszer szeretteiket.