MindenegybenBlog

Vujity Tvrtko olyan nagyon kemény bejegyzést tett közzé, 25.000-en osztották meg a szavait, érdemes elolvasni.

Vujity Tvrtko:

A magyar sport egyik legnagyobb szurkolójaként mondom: előbb tegyék rendbe a kórházakat, az iskolákat, a teljes egészségügyet, az utakat, a védőnői hálózatot (ahonnan százas nagyságrendben hiányoznak a védőnők, akik pedig vannak, azok közül sokan 161.000 forintot keresnek), fejlesszék az úthálózatot, töltsék fel a hiányzó háziorvosi prakszisokat, vegyenek téglákat olyan gyermekápoló intézmények bővítésére, amelyek magánadományokból működnek, emeljék fel a pedagógusok és más becsülettel dolgozó ember fizetését; vagy ha már a sport: támogassák a lelkes amatőröket, az utánpótlást, DE NE ÉPÍTSENEK TÖBB LUXUSSTADIONT OLYANOK KEDVÉÉRT, akik andorrai pékektől is kikapnak, s megszenvednek feröeri könyvelők ellen. Majd akkor épüljenek a stadionok, ha a bennük játszók produkálnak is, ha megtelnek a most jobbára kongó, milliárdokba kerülő létesítmények. Amíg ebben az országban van éhes gyerekszáj, addig nekem nem kell fűthető gyepszőnyeg sem!

[adSulvo]

TÖBB NEMZETKÖZI SZINTŰ STADIONUNK VAN, MINT NEMZETKÖZI SZINTŰ JÁTÉKOSUNK! Stadionjaink kihasználtsága gyalázatosan gyenge. Csak a szövetségi kapitány évi félmilliárd forintot (!!!) keres! Ilyen produkcióért, amit az egész ország, és a teljes világ lát. Az selejtezők legnagyobb égése volt, amikor egy olyan ország csapata ellen égtünk, amelyben összesen 79.000-en laknak, s ahol két pici pályán játszák az összes NB1-es meccsüket! Mégis legyőztek minket az andorraiak! ELÉG EBBŐL!

Izland csoportelsőként jutott ki a világbajnokságra, egyetlen tízezres stadionjuk sincs, luxus helyett mobillelátókkal szokták bővíteni a pályájukat! Ha így is lehet, vegyünk róluk példát. ADÓMMAL NEM AKAROM TOVÁBB FINANSZÍROZNI A SZÉGYENT!

Előbb a produkció, utána az ellentételezés! Egyetértesz? Csak akkor lájkold, oszd meg vagy csatlakozz oldalamhoz, ha igen. Ha pedig nem, írd le bátran! KÖSZÖNÖM!

Tvrtko

Fotó: Réti Zsolt

2017-10-16 16:19:37 - Mindenegyben Blog