Volt egyszer egy vak leány, aki gyűlölte magát amiatt, hogy vak volt. Mindenkit
gyűlölt, kivéve a kedvesét. A fiú mindig vele volt. Mondta egyszer a
barátjának:
– Ha láthatnám a világot, hozzád mennék feleségül.
Egy napon valaki ajándékozott neki egy szempárt. Amikor levették szeméről a
kötést, láthatta az egész világot, beleértve a barátját is.
A fiú megkérdezte:
– Most, hogy látod a világot, hozzám jössz feleségül?
A leány a fiúra nézett, és látta, hogy vak. A lehunyt szemhéjak látványa szinte
sokkolta. Erre nem számított. Az a gondolat, hogy az élete hátralévő részében
ezt kell nézze, arra a döntésre vezette, hogy visszautasítsa a fiút.
A fiú csendesen könnyezett, majd pár nap múlva írt néhány sort:
„Vigyázz jól a szemeidre, mert mielőtt a tied lettek, előtte az enyémek
voltak.”
Valahogy így működik az emberi agy, amikor megváltozik a helyzetünk. Csak
kevesen emlékeznek arra, milyen volt az életük azelőtt és ki az, aki mindig
mellettük volt a nehéz időkben.