Gondoljunk csak bele: mennyi ember mutatja neki és társainak naponta a hátát, esetleg ereszt meg egy lesajánló pillantást, egy nem túl kedves odaszólást, esetleg valami körmönfontabb elutasítást, amint tettem én is "odafelé" menetben! Bár pontos statisztikát nem vezetnek – vagy ha igen, nem tudok róla –, de erős becsléssel nagyjából félezer megszólított emberből 2-3 személy válik támogatóvá.
Nem kell nagy matekosnak lenni ahhoz, hogy beleérezzünk, mennyire lélekölő lehetne ez a szolgálat, ha nem lenne ott, mélyen egy kis motor, ami folyamatosan táplálja a lelkesedést, a kitartást, az ügy iránti elkötelezettséget.
– Azt szoktam tanítani az újonnan csatlakozó toborzóknak, hogy úgy szólítsanak meg minden embert, mintha egy régen látott barátjukkal találkoznának – fedi fel a talán nem is olyan nagy titkot Fanni, én pedig elismerően bólogatok, merthogy valami hasonlót éreztem a bevásárlóközpontban.
Miután elmélyültünk az adománygyűjtés mikéntjében, a háttérre, a valódi célra is rákérdeztem.
– Mit ad az SOS. Gyermekfalvak szervezete az általuk gondozott közel 400 gyermeknek, amihez az adományozók hozzájárulhatnak?– Hitet. Hitet saját magukban. Ez az, ami elsőként elvész egy állami gondoskodásban élő gyermek életében.
Ha a saját szüleimnek nem kellek, ha engem mások nem szeretnek, akkor én miért szeressem saját magamat?
Akik ezekben a gyermekfalvakban felnőnek, azt kapják legfontosabb segítségként, hogy elhihetik: képesek előbbre lépni, tudnak változtatni a sorsukon.
És ez nem csupán elméleti szándék. Fanni szerint aligha létezik annál nagyobb öröm, mint amikor összefut az utcán egy-egy náluk felnövekedett gyerekkel, aki lelkesen meséli, milyen jól alakul az élete, vannak tervei, álmai, céljai, és milyen szerencsésnek érzi magát, hogy voltak, akik szeressék.
Karácsony ünnepére is kitérünk, ami érthetően egyáltalán nem olyan vidám téma, mint sokak életében. Azok a nevelt gyerekek, akiknek vannak ugyan szüleik, de valamiért nem tudnak gondoskodni róluk, az ünnepi napokra esetleg hazamehetnek, ha megfelelőek a család körülményei, vagy a szülők meglátogathatják őket. A többieknek, akiknek meghaltak a szülei, vagy akiket egyáltalán nem látogatnak, a gyermekfalu az egyetlen otthon.
– A nevelőfalvakban élő gyerekek ugyanakkor nem csupán karácsonykor vannak ott, hanem egész évben, egész gyermekkorukban. Örülünk, ha az ünnepi időszakban szívesebben adakoznak akár ilyen célra is az emberek, de mi leginkább olyan támogatókat keresünk, akik hosszabb távon segítenek nekünk – mutat rá Fanni, aki még egy fontos fogalmat megemlít.
