2017
szept
04
Sok olyan embert ismerek, akinek egyik pillanatról a másikra összeomlott az élete. Én is átéltem ezt, és talán Te is. Egy betegség, egy baleset, egy óriási veszteség – és az addig stabilnak hitt saját kis világod kártyavárként hull darabjaira. Ilyenkor a legnehezebb elhinni azt, hogy képes vagy újra felállni a padlóról. Lehetetlennek tűnik.
Aztán vannak olyanok is, akik eleve óriási hátrányból indulnak az életben. Egy születési rendellenesség, vagy egy nem megfelelő családi vagy társadalmi helyzet olyan terhet jelenthet egy gyermek számára, amelyet akár egész életén keresztül cipelni fog. De csak akkor, ha teherként éli meg.Mark Goffeney olyan ember, akiről a társadalom nagy része egész biztosan elfogadná, sőt, természetesnek is venné, ha áldozatként, megbújva, örök vesztesként élné le az életét. Ő ugyanis karok nélkül született.
Próbáld meg akár csak néhány percig karok nélkül elvégezni a mindennapi teendőidet. Milyen érzések törnek elő belőled? Tehetetlenség. Kiszolgáltatottság. Kudarc. És ha valóban nem lennének karjaid, akkor mindehhez még hozzájönne az a hatalmas lelki teher is, amit az emberek felől érkező megvetés, sajnálat, vagy idegenkedés jelent.
Mark számára ez nem egy pár percig tartó játék volt, hanem egy életre szóló valóság. És bár leélhette volna az egész életét kiszolgáltatottan, másoknak alárendelve magát, ő máshogy döntött. Már kisgyerekként az volt az álma, hogy zenész lesz, de még a hangszer kiválasztása sem volt egyszerű. Először harsonán kezdett játszani az iskolai zenekarban, egészen addig, amíg egy napon édesapja hazavitt egy régi gitárt, aminek csak négy húrja volt meg a hatból.
A 9 éves kisfiú imádta a hangszert, de fogalma sem volt, hogyan lesz képes a lábával játszani rajta. Egy barátjával rengeteg időt és energiát fektettek abba, hogy kidolgozzák a megfelelő technikát, és hamarosan Mark már képes volt egy-egy számot lejátszani a lábával gitározva.A kihívások sora azonban folytatódott akkor is, amikor Mark már határozottan tudta, hogy a zenei pálya az ő útja. Fiatal felnőttként végigjárta az egész várost, mire talált magának zenész társakat, akik szívesen játszottak vele, de eleinte nem bővelkedtek a fellépési lehetőségekben. Nem sokan vették komolyan a kéz nélküli gitárost; a 80-as években még jobban számítottak a külsőségek, mint ma.
Mark azonban nem mondott le az álmáról, hogy elismert zenész legyen. A célja nem változott, de a hozzáállása igen: nem görcsölt már, hogy felfigyeljenek rá, egyszerűen csak szeretetből zenélt, önmagát adva, és próbálva a zenén keresztül másoknak is átadni az érzéseit. Ekkor kezdett megváltozni az élete.Mark Goffeney azóta már többezres közönségnek is játszott, és Emmy díjra jelölt reklámfilmben is szerepelt, de továbbra is rendszeresen kijár az utcára örömzenét játszani a járókelőknek. Picit sem érződik rajta, hogy bárkinek is sajnálnia kellene őt. Teljes életet él, idejét a zenéléssel és a lányával tölti, és egyre többen megismerik azt a csodát, amit lábbal gitározva átad az embereknek. Meglátta a nehézségei mögött a lehetőséget.
(h/t: dailymail Amikor igazán mélyre kerülsz, jusson eszedbe a karok nélküli gitáros, aki soha nem adta fel. Mert minden válság, minden tragédia, minden egyes padlóra kerülés egyúttal lehetőséget is hordoz magában. Csak rajtad múlik, hogy Te is észreveszed-e.
