Mese az igaziról
- Mi az, hogy igazi? - kérdezte egy napon a felhúzható nyuszi a bőr lovacskától, amikor egymás mellett feküdtek a hintaszék alatt. Azt jelenti, hogy van bennem valami, ami zúg és kiáll belőle egy fogantyú?
- Az igazi, nem azt jelenti, hogy milyennek csináltak. - felelte a lovacska. Csak úgy, váratlanul történik veled. Amikor egy gyerek hosszú-hosszúideje szeret téged, attól leszel igazi.
- Nem fáj az? - kérdezte a nyuszi.
- Néha fáj. - mondta lovacska, mert ő mindig megmondta az igazat. De ha igazi vagy, akkor nem törődsz vele, hogy fáj.
- Hogy történik ez? Hirtelen? Úgy, mint amikor felhúznak, vagy apránként?
- Nem hirtelen történik. - mondta a lovacska. Csak megtörténik. Lassan. Sokáig tart. Ezért nem szokott megtörténni olyanokkal, akik könnyen eltörnek, vagy elszakadnak. Mire igazi leszel, addigra már majdnem minden szőröd elkopott a sok szeretettől és simogatástól, amit kaptál, és a fél szemed is kiesett, és minden ízületed lötyög. De ha igazi vagy, akkor nem tudsz csúnya lenni, legfeljebb azok szemében, akik úgysem értenek semmit.
