Kun Magdolna: Hazamennék...
Én földön hagyott árva újra hazamennék,
ha nem fájná a szívem sok réges-régi emlék.
Emlékek, mik széppé tették ifjúságomat,
hisz abban virult tavaszt a boldogságtudat.
Hazamennék, ha még édesanyám várna,
úgy, mint mikor karjait ölelésre tárta,
és magához szorított könnyes szemekkel,
tudván azt, hogy örömét gyorsan veszti el.
Mert az idő volt az, melynek uralma alatt
megdobbanó szíveink is el-elhalkultak,
hisz az idő törte össze azt a sok boldog napot,
melyben anyám újra viszont láthatott...