A legújabb értelmezések szerint bővül az analfabétizmus fogalma: egyre inkább kiterjed azokra is, akik nem használnak információs-kommunikációs eszközöket, és nem beszélnek idegen nyelvet.
Egyre gyakrabban halljuk-olvassuk manapság, hogy változóban van azon ismeretek köre, amelyet alapvetőnek tartanak világszerte.
Változóban van az írástudatlanság tartalma is, ezért érdemes ezért röviden áttekintenünk, mit is jelent valójában, annak apropóján is, hogy ma van az írástudatlanság elleni küzdelem nemzetközi napja.
Az analfabétizmus az ingyenes és kötelező oktatás bevezetéséig igen "elterjedt" volt hazánkban is: az 1890-es években készített népszámlálás szerint a lakosság 56 százaléka nem tudott írni.
Az UNESCO 1965. szeptember 8-án, teheráni világkongresszusán rendelte el, hogy minden év szeptember 8. legyen az írástudatlanság elleni küzdelem nemzetközi napja.
Az írástudatlanság (analfabetizmus) amint azt neve is mutatja, az írástudás hiányát jelenti, – vagyis azt, hogy egy felnőtt nagyon gyengén, vagy egyáltalán nem tud se írni, se olvasni.
Analfabétizmus és analfabétizmus között számtalan különbség előfordulhat. (Még akkor is, ha a szót nem átvitt értelemben használjuk – mint például a „műszaki analfabéták” esetében.)
Elsődleges analfabetizmusról beszélünk, ha az érintett egyén se írni, se olvasni nem tanult meg.
A másodlagos analfabetizmus azt jelenti, hogy valaki megtanult ugyan írni és olvasni, de az idők során valamilyen oknál fogva elfelejtette ebbéli tudását.
A félanalfabetizmuson korábban azt értettük, ha valaki olvasni tudott, de írni nem (ma már az olvasástudás hiányát is az írástudatlanság kategóriájába sorolják).
Ma már inkább azt jelenti, hogy valaki írni is, meg olvasni is tud, de elhanyagolható mértékben: nem minden betűt ismer, csak néhány szót tud leírni – például a nevét.
Funkcionális analfabetizmusról beszélünk, ha az illető személy írni és olvasni is tud, de mindkettőt alacsony szinten: például kibetűzi ugyan egy-egy szöveg tartalmát, de értelmezni már nem tudja.
[LAPOZAS]
2000 óta a világ kormányai – természetesen az ENSZ szervezeteivel együttműködve – négy olyan kezdeményezést indítottak útnak, amelyek mindegyike az oktatásra összpontosít. Közülük az EFA program (Education for All – Oktatást Mindenkinek) által kitűzött célt, mely szerint 2000 és 2015 között 50%-kal csökkenjen az írástudatlanság, az országok többségében nem sikerült elérni. Azt azonban szerencsére igen, hogy az írástudatlanság arányaiban mindössze 4%-os növekedést mutasson a szóban forgó időszakban. Az UNESCO jelenlegi célkitűzése az, hogy 2030-ra elérje, hogy minden egyes férfi és nő tudjon írni és olvasni. (2016-os adatok szerint világszerte összesen 750 millióra tehető az írástudatlanok száma, melyből 277 millió férfi és 473 millió nő.)
Magyarországon leginkább a funkcionális analfabétizmus okoz gondot: 2017-es adatok szerint a lakosság 16–33%-át érinti. (A 2011-es népszámlálás adatai szerint az írástudatlanok aránya egy százalék nálunk. Többnyire ez a szám jellemzi a világ más fejlett országait is.)
A legújabb értelmezések szerint bővül az analfabétizmus fogalma: egyre inkább kiterjed azokra is, akik nem használnak információs-kommunikációs eszközöket, és nem beszélnek idegen nyelvet.