Köztünk élnek. Nem tudjuk, honnan lettek ennyien. Nem tudjuk, miért ilyenek. Nem tudjuk, mi a céljuk, és még azt sem tudjuk, hogy mit kezdjünk velük. Igen, ők a seggfejek. Egy folyamatosan bővülni látszó szociálpszichológiai kategória, melynek népes tábora mint valami ragályos fertőzést, egy világjárványnál is hatékonyabban terjeszti a seggfejséget. Különben honnan lennének ennyien?

És mi, nem-seggfejek csak annyit tudunk róluk, hogy rohadtul megkeserítik az életünket. Meg persze azt, hogy mi nem vagyunk seggfejek. Csakhogy minden seggfej ugyanezt gondolja önmagáról. Akkor most mi van?

Az a helyzet, hogy panaszkodni mindenki tud, a megoldást viszont csak nagyon kevesen hajlandóak megkeresni. Úgyhogy mi most az önsajnálat langyos pocsolyájában való kényelmes ücsörgés helyett nézzünk inkább a felszín alá – mert minden probléma megoldásának első lépése a probléma felismerése és megértése. Rövid pszichoanalízis következik.

Mindenekelőtt fontos tisztáznunk, hogy kit is nevezünk seggfejnek. A Magyar Értelmező Kéziszótár és az Akadémiai Kiadó Larousse szótára egybehangzóan a seggfej kifejezést a „buta ember” vulgáris, pejoratív értelmű szinonimájaként határozza meg. A valóságban azonban az agyunk jóval célirányosabb formában értelmezi a seggfejséget: Mindenki seggfej, aki rossz érzést kelt bennem – és nem én vagyok az.

És az agy definíciója itt el is bukott. Ugyanis senki nem képes rossz érzést kelteni bennünk, csak mi magunk. A külső hatások önmagukban nem jók vagy rosszak – csak attól válnak azokká, ahogy befogadjuk őket. Ha valaki ordít velem, szar embernek nevez vagy becsap, az mind róla szól, nem rólam. Ha én ezen felidegesítem magam, szomorkodok vagy megsértődök, az viszont már kizárólag rólam szól. Nem kell felvennem mindent, amit elém raktak – erre senki sem tud kötelezni. Seggfejségről sem beszélhetünk tehát abszolút értelemben. Ahhoz, hogy valaki igazán keresztbe tudjon tenni nekünk, mindig szükséges a mi hozzájárulásunk is.

De ezt a gondolatot nem könnyű befogadni, tudom. Sokan élből elutasítják, mások kétkednek, és még ha Te nyitott is vagy rá, hogy befogadd, akkor sem fogod tudni egyik pillanatról a másikra megváltoztatni a hozzáállásodat. És addig is, míg sikerül, garantáltan úgy fogod érezni, hogy seggfejek egész hada áll sorban csak azért, hogy a Te napjaidat megkeserítse.

Tegyük fel tehát, hogy belefutsz egy általad a seggfej kategóriába sorolt emberi lénybe, vagy napi szinten kapcsolatban vagy vele (akár még a számodra egyik legfontosabb ember is lehet ő). Mi van ilyenkor? Mit kezdj vele? Hogyan szabadulj meg seggfejed szűnni nem akaró, agyi szürkeállományt és idegrostokat egyaránt pusztító intenzív támadásától?

A megoldás megtalálásához jó, ha megértjük, hogy a seggfejséghez is több út vezet. Azok, akik seggfejek, keményen megdolgoztak azért, hogy seggfejekké váljanak. Igen, ezt komolyan mondom. Méghozzá tették mindezt úgy, hogy fogalmuk sem volt róla, mennyi áldozatot hoztak ezért – mivel seggfejjé válásuk fő mozgatórugója legtöbbször még saját maguk számára is rejtve maradt. Mi pedig most utánajárunk, hogy milyen egymástól nagyban különböző utakon válnak emberek seggfejekké, és mi – az önjelölt nem-seggfejek – mit tudunk kezdeni velük. Nem lesz könnyű feladat, de elkezdjük a legnehezebbel, és a végére már egészen kompetensnek fogjuk érezni magunkat immunrendszerünk antiseggfej mechanizmusának élesítésére.

Vele a legnehezebb bármit is kezdeni. A társadalom nagy része erősen pejoratív és igen téves értelmezésben használja a pszichopata kifejezést. Gyakorlatilag rámondjuk mindenkire, aki gátlástalanul kihasznál másokat, de még olyanokra is, akik gyakori dühkitörésekkel próbálják tudat alatt leplezni saját inkompetenciájukat.

Pedig a pszichopata és szociopata emberek nem rosszak. Nem bűnösebbek semelyikünknél, egyszerűen csak mentálisan sérültek. Nem, nem hülyék és nem idióták – sőt, gyakran jóval intelligensebbek az átlagnál. A nehézség az együttérzés képességének hiányából és az érzelmek valamelyest (vagy akár jelentősen) torz értelmezéséből fakad. A pszichopatáknak ugyanis hiába adsz utálatot, és hiába adsz szeretetet – látszólag hatással van rájuk, de egyáltalán nem biztos, hogy valóban ez a helyzet.

Akkor mégis mit kezdj egy pszichopata seggfejjel? Ha elfogadsz tőlem egy tanácsot, akkor három szóban összefoglalom: kerüld őt messziről. Észérvekkel nem fogod tudni meggyőzni – főleg, hogy az is lehet, hogy nálad is okosabb. Érzelmekkel nem fogsz tudni hatni rá, és ha valaki valóban pszichopatológiai eset, akkor pszichoterápiás kezelés hiányában csak nagyon kis eséllyel leszel képes pozitív változást előidézni benne. De még a kezelés sem garancia semmire (főleg, hogy az orvostudomány még nagyon keveset tud az agy működéséről, és időnként többet árt egy kezelés, mint amennyit használ). A pszichopata seggfejt jobb, ha azonnali hatállyal kizárod az életedből.

De mi van akkor, ha életed fontos része ő? Mert ilyen is lehet. Ha úgy döntesz, hogy nem zárod ki az életedből – mert szereted és fontos számodra –, akkor tudd, hogy rengeteg időt és energiát kell befektetned ahhoz, hogy esélyed legyen egy pszichopata seggfejt meggyógyítani. És még így sem biztos, hogy sikerülni fog. A kulcs az őszinte elfogadás: ne megváltoztatni akard őt, hanem érezze azt, hogy vele vagy, és nem ellene. Az ilyen emberek sok esetben azért váltak pszichopatává – és ezáltal seggfejjé –, mert valami nagyon súlyos lelki sérülés érte őket gyermekkorukban, vagy akár később. Ha sikerül feloldani a lelki terhet, és képes vagy számára úgy adni, hogy ne várj érte cserébe semmit, akkor van esélyed.

Egy jóval gyakoribb, de nem sokkal könnyebben kezelhető csoportról van szó. A nevelt seggfej olyan környezetben és kultúrában nőtt fel, melyben a seggfejjé válás vagy elfogadott norma volt, vagy egy kényszerű védekezési forma a lelki vagy fizikai atrocitások túlélésére.

„Ahogyan az ágat meghajlítják, úgy fog nőni a fa.” – szól a bölcs mondás, és egy rossz irányba fejlődő fát – vagy gyermeket – később már nagyon nehéz másfelé terelni. Akit seggfejjé neveltek, annak a seggfejség alapállapot. És ez lehet egyedi, személyes nevelés eredménye, de akár egy egész szubkultúrát is lehet seggfejjé nevelésre építeni – tudatosan, vagy tudat alatt egyaránt. Ha vagyunk elég bátrak ahhoz, hogy szembenézzünk önmagunkkal, akkor rájövünk, hogy tulajdonképpen mindannyian valahol seggfejek vagyunk. Vegyszereket öntünk az egykor kristálytiszta vizű folyókba, benzingőzzel szennyezzük a saját és a velünk együtt élő Földlakók életet adó levegőjét, nem lebomló anyagokkal szemeteljük tele környezetünket, mesterséges sugárzással, zajjal és vegyi anyagokkal terheljük a természetet, elpusztítjuk más élőlények élőhelyét – és ráadásul arrogáns közönnyel azt képzeljük, hogy mindezzel nem éppen önmagunk elpusztításán ügyködünk. Ugye, hogy milyen relatív dolog ez a seggfejség?

A nevelt seggfejek a fő táplálói a kollektív kirekesztés, a rasszizmus és az idegengyűlölet tüzének is. Legalábbis a seggfejjé nevelés az egyik összetevő. A másik a félelem. Mert a probléma mindig önmagunkban van – a körülmények csak visszatükrözik azt.

Na de mit is tudsz kezdeni egy nevelt seggfejjel? Az ő érzelmeire már tudsz hatni, de ez általában nem elég, mert még ha be is fogadja az őt érő egy-egy pozitív érzelmi hatást, ezeket újra és újra el fogja nyomni a félelem. Az érzelmi hatások mellett egy hosszú, nem agresszívan erőltető, hanem megértésre és szeretetre épülő tanítási folyamattal lehet kinevelni egy nevelt seggfejből a seggfejséget. Hogy ez a folyamat mennyi ideig tart, az nagyon sok mindentől függ; a korábbi nevelés hatásai, a személyiségére jellemző vonások, a környezet, a tanító személye és módszere, az érzelmi hatások erőssége, és még számos más tényező is szerepet játszik ebben. Van, aki viszonylag hamar képes ledobni a korábban belé nevelt seggfejség terheit, de van olyan is, akinek egy élet is kevés ehhez. Társadalmi szinten pedig a legtöbbször csak néhány generációt, vagy akár még hosszabb időszakot átívelő folyamat eredményeként következik be változás. De ha nem kezdjük el, akkor soha nem is fog megtörténni.

Ha nevelt seggfejjel van dolgod, akkor mérlegelj. Ha nem fontos számodra az az ember, akkor a pszichopata seggfejekhez hasonlóan azonnal és kompromisszumok nélkül zárd ki az életedből. Ha pedig fontos számodra – vagy hozzám hasonlóan társadalmi szinten is csökkenteni próbálod a seggfejséget – akkor szánj rá időt, energiát és hitet, hogy szeretettel és tanítással változást tudj előidézni. És készülj fel, hogy sokáig fog tartani.

A nehezén túl vagyunk. Jóval könnyebben kezelhető, és olykor igen szórakoztató csoportot alkotnak az utánzó seggfejek. Ők a rászorulók. Egy utánzó seggfejnek mindig komoly gondja van az önbizalmával, és mivel nem találta még meg a belső motivációját, így elkezdi másolni az általa sikeresnek ítélt seggfejeket. Az ő célja az, hogy kivívja szűk környezetének figyelmét és elismerését, és ezáltal próbálja táplálgatni folyton ingadozó önbizalmát.

Ő a megkeseredett útkereső, aki más seggfejek által kitiport ösvényeken próbál előbbre mászni egy kevésbé szánalmas élet felé. De magáról az ösvényről nem sokat tud – ahogy arról sem, hogy az valójában hova vezet. A benne túltengő megfelelési kényszer vezeti az útján, és egy olyan lovat próbál megülni, melyről könnyen le tud pottyanni. Ugyanis legtöbbször sem a tudása, sem az önmagába vetett hite nem éri el azt a szintet, amivel képes lenne ellenállni egy az egóját romboló külső hatásnak.

Nevezhetjük őt a seggfejség tejszínhabjának: látszólag van tartása, de ha egy könnyed mozdulattal megnyomod kicsit, akkor egyből lelapul – és legtöbbször úgy is marad. Mert bár első ránézésre ugyanolyan nehéz vele bármit is kezdeni, mint a nevelt seggfejjel, ám ez csak a felszín. Az utánzó seggfej valójában egy kis kreativitással könnyen kizökkenthető magabiztosnak hitt seggfejségéből. Egy intelligens poénnal hamar el tudod érni, hogy megcsappanjon az éppen erősnek érzett önbizalma, de a legjobb reakció a reakció elmaradása. Ugyanis ha nem kapja meg Tőled a remélt – és seggfejsége álcája mögött könyörögve kért – figyelmet, akkor az egója legtöbbször igen gyorsan visszazuhan néhány szintet. Persze nem mindig nálad fog megtörténni ez, de ha zsinórban többen is a belső béke által vezérelt leszarást választják vele szemben, akkor jó eséllyel rá fog jönni, hogy a minta, amit követ, nem is olyan menő, mint azt ő hitte.

Két röviden jellemezhető csoportunk maradt. Az időszakos seggfej nem azért seggfej, mert így nevelték, vagy mert megfelelési kényszere a seggfejség vonzónak tűnő útjára terelte, hanem azért, mert belül mélyen valami óriási nagy fájdalom szorongatja. Komoly harcot vív éppen, mert olyan élethelyzetbe került, melyben a túlélés maga jelenti a legfőbb kihívást – igazán élni, szeretni és másokkal törődni csak a legritkább esetben van ereje.

Az időszakos seggfejt megbízhatatlannak látod, szét van esve, nem reagál a megkereséseidre, látszólag nem értékeli a törődést és a figyelmet, és képes úgy megbántani, hogy fel sem tűnik neki. Ha ismerted korábban, most egész másnak látod, ha pedig nem ismerted, akkor jó eséllyel jelenlegi seggfej viselkedése alapján fogod megítélni az egész életét és személyiségét.

Pedig az időszakos seggfej valójában olyan harcot vív magában, melyről Neked valószínűleg fogalmad sem lehet. Ne bántsd őt, mert egy újabb lelki sérülés az, ami a legkevésbé hiányzik neki – és szélsőséges esetben akár végzetes is lehet. Fogadd el őt olyannak, amilyen, és még ha megérteni nem is tudod, akkor se próbálj harcolni vele. Tegyél úgy, mint az előző csoportoknál: ha nem életed fontos része ő (vagy nincs kapacitásod arra, hogy segíts egy idegennek), akkor engedd el mindazt a seggfejséget, amit tőle kapsz, és menj szépen tovább a saját utadon. Ha viszont fontos számodra, akkor állj mellette teljes szíveddel és megértéseddel, mert ez az, amire nagyon nagy szüksége van éppen.

És elérkeztünk a seggfejek utolsó csoportjához. Tízperces seggfejnek azt nevezem, akinél egy hirtelen érkező külső hatás találkozik a belső gyengeségével, és ennek eredményeként gyorsabban pumpálja fel a saját agyát, mint egy dupla lökettérfogatú dugattyús pumpa a szülinapi lufit. A mozgatórugó itt is a félelem: a tízperces seggfej idegessége abból adódik, hogy úgy érzi, képtelen kezelni az őt érő külső hatást. Aki tehetetlen, és fél saját tehetetlenségétől, az gyakran vetíti ki félelmét másokra (legtöbbször arra, akitől vagy amitől fél), és így könnyen válik seggfejjé akkor is, ha alapjáraton egyáltalán nem az.

A tízperces seggfejjel nincs dolgod. Ő csak kizökkent a rendes életritmusából, és gyakran már néhány perc múlva be is látja, hogy amit tett, az fölösleges volt, és csak ártott vele. Persze van, akinél eltart néhány óráig vagy napig a felismerés, de akkor is öngyógyító a folyamat. És az az igazság, hogy a tízperces seggfejség állapota a legtöbbünkkel megesik néha. Persze van olyan is, akivel igen gyakran, de mindez csak azon múlik, hogy mennyire vagyunk képesek változtatni a hozzáállásunkon.

A tízperces seggfejjel tehát nincsen más teendőd, csak legyél megértő és elfogadó vele szemben, és ha hosszabb távon az életed része, akkor ne kövesd el azt a hibát, hogy strigulákat húzol seggfejségéről. Mert ha egy emberi kapcsolatodba beleviszed a matekot, akkor rövid- és hosszútávon egyaránt mindkettőtökkel nagyon kicseszel.

Végeztünk. Ennyi az, amit most fontosnak tartottam elmondani a seggfejekről. Közös jellemzőjük, hogy amikor seggfejek, akkor nem tudják magukról, hogy seggfejek. Vagy azért, mert számukra ez a természetes állapot, vagy azért, mert azokban a percekben épp nem tudnak gondolkodni. Arra viszont mindig érdemes emlékezned, hogy minden seggfej valami komoly terhet cipel magával, és ezt rád kivetítve viselkedik veled seggfejként. Mindegyikük hosszú utat tett meg odáig, hogy seggfejjé váljon – és ez az út nem feltétlenül időben volt hosszú; van, hogy valakit egyszerre ér olyan érzelmi sokkhatás, mely komoly törést okoz az életében.

Hosszú és kemény utat tettek meg, és egyedül az empátia az, aminek segítségével úgy tudod kezelni a seggfejségüket, hogy Te magad ne sérülj lelkileg. Ne haragudj a seggfejekre, hanem mindig jusson eszedbe, hogy ha valaki seggfej veled, az soha nem rólad szól, hanem kivétel nélkül minden esetben róla. Mert van, hogy hibázol, és olyan is van, hogy a Te tízperces seggfejséged indukálja a másik ember seggfejségét, de seggfejségre soha nem seggfejség a megfelelő válasz. Aki seggfejként viselkedik, az saját lelki sérülését vetíti ki másokra – függetlenül attól, hogy ezt milyen külső hatásra reagálva teszi. És igen, mindannyiunkban ott van mélyen (vagy kevésbé mélyen) a seggfejség lehetősége, mely mint egy éti csiga eső után, időnként elő-előbújik a kívülről keménynek látszó váz alól.

Ha mindezt megértjük, akkor Weöres Sándor kedves gyermekversének szavai is másként fognak már csengeni: „Mindenki hülye, csak én vagyok okos, mert nekem a seggemben is fejem van.” Mert ha rájövünk, hogy mindannyiunknak vannak gyengeségei, és a seggfej emberek nem rosszabbak nálunk, csak nehéz terhet cipelnek, akkor kezelni is könnyebb lesz az általuk okozott konfliktushelyzeteket.

A helyzet kezelése pedig mindig attól függ, hogy a seggfej ember milyen szerepet tölt be az életedben. Zárd ki vagy segíts neki türelmesen, de bárhogy is döntesz, szeresd és tiszteld önmagad annyira, hogy nem rabolod el saját magadtól a boldogságot és a békét egy másik ember miatt. Mert mindig Te magad rabolod el, ő erre nélküled képtelen.