A Bácsiról keveset tudunk. Egy ideig kérdeztük őt, de nem akaródzott neki beszélni a múltról, sem magáról, hát nem faggattuk tovább, és talán nekünk is jobb, ha nem tudunk mindent. Ő viszont folyton kérdez, mintha, míg magunkról mesélünk, hihetné, hogy közénk tartozik, hogy tartozik valahova. Mindennek örül - jó szónak, mosolynak, tányér meleg levesnek, bolyhodzott takarónak, szúrós kabátjára sebtiben felvarrt gombnak.
A hátizsáknak is örülni fog! Vadiúj, a D betűs sportáruházból való, benne három pár puha, vastag zokni, két pár jobb fajta kesztyű, és csoki, meg szaloncukor, banán és négy narancs, keresztrejtvényes újság, és toll, mert toll az mindig kell, meg elem a fejlámpájába, hogy bármikor keresztrejtvényezhessen.
- Jaj, a blokkot feltétlen dobjátok ki belőle! - fordul vissza az ajtóból - És mindenképpen érjen oda mikulásra! - köti a lelkünkre.
Úgyhogy tegnap volt egy utunk a Bácsihoz.
Bizonytalan léptekkel jött ki a házból, bizalmatlanul méregette a Dönci kutyáját vehemens csaholásra késztető látogatókat. Valamit morgott a szakálla alatt, Dönci abbahagyta az ugatást, farkcsóválva hebrencskedett a Bácsi körül, aki a kapuhoz érve felismert minket:
- Ho, ho, ho, micsoda meglepetés! - turkált pár számmal nagyobb farmernadrágja zsebében a kapukulcsért, aztán eszébe jutott, hogy nyílik az, csak meg kell emelni kicsit.
Egyszerre ölelt át mindkettőnket. Az udvariassági "hogy tetszik lenni?"-re csak legyintett, aztán már csak ő kérdezett, mi meséltünk, meg elemet cseréltünk a fejlámpában, visszaügyeskedtük a vitrázspálcát a konyhaajtóba vert görbe szögre, és a kezébe nyomtuk a hátizsákot!
Hirdetés- Megjött a Mikulás! - mondtuk neki egyszerre, apropót adva látogatásunknak.
Valamit morgott kócos szakállába, míg a hátizsák cipzárjával bíbelődött, aztán csillogó szemekkel ránk nézett, és végre elárult egy titkot magáról:
- Egyszer én is voltam Mikulás!
