Evelin még nincs 30 éves. A legelszántabb és legtudatosabb gyerektelen, akit személyesen ismerek.- Soha nem jutott eszembe, hogy gyerekem legyen, én mindig kutyában gondolkodtam. Van, akinek a család, a gyerek, nekem ők a küldetésem. Sokan vagyunk amúgy is a Földön... Mondjuk, a felelős állattartásban is az egyik legnagyobb kihívás az ivartalanítás... Erre tettem fel az életem. Most 18 kutya van itthon, és azon dolgozom, hogy menhelyet létesítsünk. Iszonyat nagy meló! De csak ennek van értelme. Szerintem. Kutyában még sosem csalódtam. Emberben rengetegszer. Nem tudok a gyerektelenégről beszélni, mert nekem ez a normális. Ha meglátok egy kisgyereket, nem támad gügyöghetnékem. Egy kutyához hamarabb lehajolok. El lehet ítélni emiatt, nem érdekel. A Föld megtelt, már most is sokan vagyunk, nem kell mindenkinek szülnie.
Judit és Tibor ötvenes házaspár. Nehéz velük találkozni, folyton úton vannak.- Amikor nekünk kellett, vagy illett volna családot alapítani, még ennyire sem volt elfogadott, hogy nem szeretnénk gyereket, mint ma. Viccelődtek a férfiasságomon, Juditnak orvost, a faragatlanabbak másik férfit ajánlgattak, nem hitték el, hogy komolyan gondoljuk, és nem csak valamiféle kudarckimagyarázás tudatosságnak feltüntetni gyerektelenségünk. Pedig néha egyszerűbb lett volna azt hazudni, hogy nem lehet gyerekünk... Azt megértették és elfogadták volna... Az, hogy nem akarunk gyereket, nem csak hihetetlen volt, de bélyeg is: az önző ember bélyege.Mi viszont más életet akartunk élni, mint a szüleink. Mindketten nagy, sokgyerekes, vidéki családból származunk. Egyikőnk gyerekkora sem a bővelkedésről szólt. A döntésünkben az is benne volt, hogy ugyanolyan életet még véletlenül sem akartunk a gyerekünknek, de inkább az motivált, hogy magunkat kárpótoljuk azért, amiből gyermekként kimaradtunk. Ezt soha nem fogalmaztuk meg, de azt hiszem, nem akartunk egymás szeretetén senkivel, még a gyerekünkkel sem osztozni.
