Rengeteg csatornán osztották már meg annak a magyar nyugdíjasnak a levelét, amit kortársainak címzett a Facebookon. Kommentár- és változtatások nélkül tesszük közzé.
Németh Ildikó írása:
"Tisztelt Nyugdíjas társaim
Nyugdíjas vagyok nem a bólogató fajtából. Szidnak és szapulnak minket, pedig milyen nagy szükség volt ránk, hogy dolgozzunk, felneveljük azt a generációt, aki most a pokolba kíván minket. Iskoláztattuk őket, egzisztenciát adtunk nekik és semmi becsületünk./tisztelet a kivételnek/Könyöradományt adnak és még hálásnak is kell lenni, pedig a törvény írja elő a kompenzációt. Nagy generáció. Milyen szépen hangzik. Büszke voltam, hogy hozzájuk tartozom. Nem volt könnyű életem, de biztonságban éreztem magam és tisztességgel dolgoztam és neveltem a gyerekeim. Rendszerváltás után évekig hallgattuk, hogy most már jobb lesz és igen volt változás, de a remény meghalt, mert egyre nehezebb lett az élet.
Magamat már nem féltem, hónapról , hónapra élek, de a gyerekeimért, unokáimért megszakad a szívem.1956-ban már a szüleim a teherautóra pakolták, amit lehetett és útra készen voltunk, hogy elhagyjuk a hazánkat.De megszakadt a szívük és itthon maradtunk. Miért kell ennek a népnek folyton a jobb élet reményében elvándorolni. Gyönyörű hazánk van, csodálatos tehetséges emberekkel, és még csodálatosabb gyerekekkel, akik boldogan, nyugodtan, gond nélkül szeretnének élni. Nem óriási igényekkel , de nyugalomban.Életünket áthatja az aggódás, fájdalom, düh, és reménytelenség.Új és boldogabb életre vágyunk.Tegye, mindenki a dolgát tisztességgel építse ennek az országnak a jó hírnevét, mert most a fél világ gyűlöl minket , a másik fele sajnál. De nem kérünk sem a gyűlöletből sem a sajnálatból.
A magyar nép tehetséges, büszke és gyönyörű országban él, de egyelőre boldogtalanul.Ezzel az írással nem vitafórumot szeretnék indítani , csak kikívánkozott belőlem tehetetlennek érzem magam és nagyon elvagyok keseredve. Bízom a változásban.Köszönöm ha elolvastátok NAGY GENERÁCIÓ."„Megbűnhődte már e népA múltat s jövendőt!”
