MindenegybenBlog

Egy anyuka üzent Sarka Katának: "Nem elég a 75 ezer forintos gyerek tartás gyerekenként? Na akkor ezt kapd ki! "

Nagy vitát szült egy pár nappal ezelőtti cikkünk, ahol arról írtunk, hogy Sarka Kata mindössze 75 ezer forintos gyerektartást kap gyerekenként, azaz a kettőre együtt 150 ezer forintot. Kata érthető módon kevesli az összeget, hiszen a gyerektartás összege függ a férj keresetétől, ami jelen esetben több millió forintra rúg havonta. Ennek a milliós összegnek a 75 ezer forint nagyon csekély százaléka.

Egy édesanya nem bírta ki, és nyílt levelet fogalmazott meg Sarka Kata számára:

Figyelj csak ide Kata, érthetően írom, hogy mindenki megértse, nem irigységből fakad a levelem!

Te sírsz, hogy csak 75 ezret kapsz, mi egy hónapot dolgozunk azért, hogy 75 ezer forintot keressünk, kétkezi fizikai munkával! A volt férjem hasonlóan " jó " anyagi körülmények között él, mint mi, de ettől függetlenül fizet gyerektartást, a saját pénzéhez viszonyítva elég sokat is. Havonta 4 ezer forintot kapunk! A férjem 22 ezer forintos segélyből él, és abból kapom meg a 4 ezer forintos gyerektartást. Gondolom, hogy a te úri életed nem olyan, mint a miénk, de számomra hallatlan, hogy 75 ezer forintos gyerektartásnak nem tudsz örülni!!

Ezt lehet osztani, hátha eljut Katához, és kicsit leszáll a földre, ide közénk az emberek közé.

2017-10-19 11:43:15 - Mindenegyben Blog