Ugyanaz a kérdés, „menekültek” és két nagyon különböző válasz — 1 és 2 —, és én e két út közül egyikre sem mernék rálépni!
Igen, választani, dönteni e két lehetőség között nem merek, mert szerintem befogadni feltétel nélkül nem lehet, de véres erőszakkal elűzni sem szabad ezeket az embereket... Egy harmadik utat javasolnák.
Ismerős, hogy 1956 után Ausztriában, nyugaton, a magyar menekültek számára befogadó lágerek létesültek, ahol nem csak a nyelvet, de az együttélés szabályait is meg lehetett tanulni. Aki erre hajlandó, azt be lehet fogadni, aki erre nem, azt haza kell toloncolni!
Az autó vezetéshez szükséges hajtási engedélyt sem lehet erőszakkal megszerezni; megvannak a minimumok, amit egy autót vezetni akaró embernek el kell sajátítani, és ha arról eredményesen levizsgázik, akkor kiengedhető a közutakra. Hajtási engedély nélkül, aki kiengedi a forgalomba az embereket, az potenciális gyilkos! Gondolom, hogy azok, akik közénk jönnek, a káosz elöl menekülnek, egészen biztos, hogy megértenék, hogy egy oktatási, nevelési központ az ő és az ő gyermekeik érdekében is van. Nem szeretnénk, ha velük együtt a káosz, az anarchia is átcsapna Európába!
Megtapasztaltam, hogy az elvadult utcára került gyerek nagyon goromba, gonosz tud lenni, és ha az ember őket elűzi, akkor nagyon kegyetlenekké válnak, de ha befogadom, és szépen megfürdetem, megetetem, majd iskolába viszem megnyugszik, és megérti, hogy mindaz mit neki meg kell tanulnia az az ő javát szolgálja. Hihetetlen gyorsan fel tudnak zárkózni ezek a gyermekek, és azt látom, hogy az „elveszett gyermek”, aki a társadalom számára probléma volt, a képzés által a társadalom gondjaira válasz lesz! Igen, bátran állítom, hogy képzés, nevelés által ajándékká, áldássá válik az árva gyermek!
Mi a véleményed Böjte Csaba írásáról? Ne felejtsd el megosztani, ha egyetértesz!