MindenegybenBlog

Az adós apa okos lánya – avagy hogyan ne válj a körülményeid áldozatává

Életünk során gyakran előfordul, hogy más emberek vagy külső körülmények olyan helyzetbe kényszerítenek, amiben nem érezzük jól magunkat, vagy ami kifejezetten káros számunkra. Könnyen válunk ilyenkor áldozattá, pedig sokszor elég csak egy apró változtatás a gondolkodásmódunkon ahhoz, hogy a saját javunkra fordítsuk a helyzetet. Erről szól ez a rövid történet, amivel nemrég találkoztam.
*******
Sok évvel ezelőtt történt, hogy egy kis falu egyik üzletének tulajdonosa nagy összeggel tartozott egy uzsorásnak. Ez az uzsorás egy jellemtelen, elhízott, ronda, idősödő ember volt, aki kinézte magának a kereskedő fiatal lányát, ezért egy alkut ajánlott neki. Az ajánlata így szólt: hajlandó elengedni a férfi összes adósságát, ha elveheti a lányát feleségül. Mondanom sem kell, hogy a leányzót milyen undorral töltötte el még a gondolata is ennek.
Az uzsorás azt találta ki, hogy két kavicsot tesz egy zsákba: egy feketét és egy fehéret. A lánynak ezután húznia kell a zsákból, és ha feketét húz, akkor az adósság törölve lesz, ám feleségül kell mennie hozzá, ha pedig fehéret húz, akkor az adósság is törlődik, és a házasságnak sem kell megvalósulnia.
Egy kavicsos úton álltak, ezért az uzsorás csak lehajolt, felvett két kavicsot, és gyorsan beledobta azokat a zsákba. A lány azonban szemfüles volt, és kiszúrta, hogy a férfi valójában két fekete kavicsot tett a zsákba. A gusztustalan uzsorás már tolta is felé vigyorogva a zsákot, hogy húzzon belőle, ezért a lány villámgyorsan végigpörgette az agyában a lehetőségeit.
Megteheti azt, hogy nem húz a zsákból, ebben az esetben azonban biztos, hogy az uzsorás nem fogja elengedni apja kölcsönét, aki így még nagyobb válságba kerül. Megteheti azt is, hogy mindkét kavicsot kiveszi, és rávilágít arra, hogy az uzsorás egy aljas csaló, de az apja helyzetén ezzel nem javít, sőt, akár még rosszabb helyzetbe is hozhatja őt, ha az uzsorás ezután rajta áll bosszút. És dönthet úgy is, hogy kiveszi az egyik fekete kavicsot a zsákból, és feláldozza magát az apja pénzügyi szabadsága érdekében.
És ekkor döntött. Hirtelen belenyúlt a felé tartott zsákba, egy villámgyors mozdulattal kirántotta belőle az egyik kavicsot, majd „véletlenül” leejtette azt a kavicsos útra.
„Jaj, milyen ügyetlen vagyok!” – kiáltott fel az uzsorásra nézve, majd így folytatta: „Fogalmam sincs, hova esett, ezt már nem találjuk meg a többi között. De sebaj, ha megnézzük, hogy milyen színű a zsákban maradt kavics, akkor kiderül, hogy melyiket húztam az előbb.”
Az uzsorás természetesen nem akarta leleplezni a saját aljas trükkjét, ezért kénytelen volt belemenni abba, hogy mivel fekete kavics maradt a zsákban, a lány biztosan csak fehéret húzhatott. Nem tudott hát mit tenni, a leányzót sem kapta meg, és az adósságot is el kellett engednie.
*******
Amikor úgy érzed, hogy a külső körülmények fogva tartanak, akkor érdemes picit eltávolodnod a „problémádtól”, és máris rájössz, hogy ez nem más, mint megoldandó feladat. Ha nem ragaszkodsz a berögzült sémákhoz, hanem mersz új utakat keresni, akkor olyan eredményekhez juthatsz, amelyek első kétségbeesésedben eszedbe sem jutottak. Az agyunk csodákra képes, ha jól használjuk.

2017-10-27 06:06:03 - Mindenegyben Blog