Advent ünnepünk értelme mögött a latin adventus, eljövetel szó áll. A kereszténység első századaiban az egyház a parúszia görög kifejezést használta inkább. Az inkarnációt ez sokkal pontosabban fejezi ki, mert maga a létezés szó is szerepel benne. Az éves ünnepi cikluskörben ez az időszak a negyedik században alakult ki, amióta karácsony is megjelent az ünnepek sorában. Hármas várakozásról van szó!
Krisztus három módon jön el: először eljött egykor testben és gyengeségben, azután eljön ma is minden nap a mi életünkbe, végül majd eljön a történelmi idő végén erővel és hatalommal.
Az advent, hasonlóan a zsidó nép Messiás utáni vágyódásához, a földi élet összebogozottságának, megoldhatatlanságának, kiúttalanságának a végső és pozitív kibontakozására való várakozás.
A "Béke hercegére" várunk, akiről Ézsaiás próféta beszél, aki ugyanakkor „az Isten báránya”, akinek az eljövetelére Keresztelő János felkészített.
Az Advent tehát egyfajta játék az idővel. Várjuk azt, ami már itt van, és ami már megtörtént. Az idő dimenziói egybecsúsznak, és mintha minden égtáj, minden idősík felől maga Isten jönne felénk.
A várakozás mindig egyfajta visszafogottságot igényel.
Ezért kiemelten szokás volt böjtölni ilyenkor. A bűnbánat témája mára nagyon elhalványult az ünnep várása mellett, de az ortodoxok mai is beszélnek adventi nagyböjtről. Adventjük hat hétig tart, és november 15-én kezdődik. Az advent liturgikus színe természetesen lila, de kicsit örömtelibb tónusú, mint a Húsvét előtti időszaké. A születésre emlékezünk majd, és most várjuk annak a kiteljesedését. Különösen Advent harmadik vasárnapján láthatjuk ezt a tónust, hiszen ez Gaudete napja, ami azt jelenti, Örülj! "Legyen mindig öröm, az Úr közel van!” – énekeljük majd az antifónában.
