Sokan régóta állítják, hogy a Szolgálólány meséje rólunk – magyar nőkről – szól. A magam részéről erre mindig azt mondtam: ugyan már, ne essünk át a ló túloldalára, azért ennyire nem rossz a helyzet. Most már én is úgy gondolom: nem járunk messze.
Ez a gondolat a tegnap reggeli hírek olvasgatása közben fészkelte be magát a fejembe, mikor a Borkai-botránnyal kapcsolatos újabb részlet jött szembe velem: „A pornóoldalon nyilvánosságra került nevek alapján úgy tűnik, hogy a hajón lefilmezett nők közül az egyik uniós pénzt nyert 2017-ben a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban rendezvényszervező iroda létrehozására, összesen 3 millió forintot. A pályázati győzelemről és a vállalkozásról a TV2 is beszámolt 2018 év elején a „Nő az esély” című, sikeres nőkről szóló fejlesztéspolitikai műsorban.”
Ez tényleg a Szolgálólány meséje - gondoltam rögtön. (Aki még nem látta, annak azt javaslom, az első évadnál ne is nézze tovább, de leginkább csak a könyvet olvassa el.) Jó lenne itt venni egy nagy levegőt és továbblépni a sorozatok és regények világába ahelyett, hogy a valóságot vegyük nagyító alá. Mégsem engedhetjük meg magunknak ezt a luxust, ha tényleg érdekel ez a történet magyar nők – lányok, anyák, szinglik – szempontjából is.
Így sajnos tovább kell lépnünk ezen a mondaton és mellé kell tennünk még néhány másik szlogent és idézetet, hogy teljes legyen a kép:
„Azt szeretnénk, ha fiaink nem csak tanulhatnák, hanem értenék is Petőfinek ‘Ha férfi vagy, légy férfi’ című versét, ha lányaink pedig az önmegvalósítás legmagasabb minőségének azt tartanák, hogyha unokákat szülhetnének nekünk.” Kövér László, 2015 december.
„Átfogó megállapodást akarok kötni a magyar nőkkel. Mondják el, mi pedig értsük meg, mit akarnak. A gyerekvállalás a legszemélyesebb, de a közösségnek is fontos ügy. A legszemélyesebb közügy. Meg kell hallgatni, meg kell érteni őket, és nem 4, hanem 30 évre megállapodást kötni a magyar jövőről, hogy a kormány részéről mit tudunk nekik nyújtani.” Orbán Viktor miniszerelnök, 2018 április.
„Szerencsés ember vagyok, hiszen vannak szép sikerek az életemben. Semmi sincs azonban, amire olyan büszke lennék, mint a családom. 1989 áprilisa óta élek boldog házasságban feleségemmel, Myrtill-lel.” Borkai Zsolt, családapa. Polgármester. Olimpikon. (A 2019-es választási kampány szövegéből.)
„A gyermek az első. Júliusban indul a családvédelmi akcióterv.”
(Ez utóbbi szlogen okán egy pillanatra időzzünk el azon is, hogy a családvédelmi akcióterv első plakátjain az a pár szerepel egy stock-fotó sorozatból, melynek egy másik – plakátra nem tett, ám az internetes mémek világában jól ismert – jelenetén a kockás inges fiatalember, a kormányplakát szerinti jövőbeni magyar apa félrenéz egy másik nő után, miközben hitvese kezét fogja.)
Visszatérve a Szolgálólány meséjére: a szerző, Margaret Atwood világában kasztokra osztották a nőket. Feleségekre, Szolgálólányokra (akik azokat a gyerekeket szülik meg, akik rituális erőszak keretében fogantak meg, hogy a Feleségek és Tábornokok neveljék fel őket az ország dicsőségére), Mártákra (akik a házimunkát végzik) és prostituáltakra (akik Gileád titkos földalatti lebujaiban kiszolgálják az országot irányító, nagyra becsült tábornokok minden sötét kívánságát).
Ez utóbbi jelenet – a sorozatbeli Jezébel nevű lebuj képei – nem megy ki a fejemből, mióta az orrunk alá dörgölték, hogy ez nem csak a képzeletbeli országvezetők és gengszterek világában van így. Biztos vagyok abban is, hogy ez nem csak Győrben van így. A rendszer szerves része az, hogy milyen szerepet szán a nőknek, és ez nem túl változatos: egyik lehetőség a szolgáltatásért cserébe adott jutalom, a másik a látszólag nagyra becsült, valójában a vágyott népszaporulat eléréséhez vezető eszköznek tekintett (potenciális) magyar anya és a vágyak kielégítésére használt prostituált, esetleg néhány talpraesett, intelligens nő, mutatóba, ha esetleg valaki kifogást emelne a magyar kormány és a magyar nők viszonyát illetően. Tudhatjuk ezt a szállodán dolgozó recepciósoktól, rendezvényszervezőktől, titkároktól, titkárnőktől, sajtósoktól, bárkitől, aki egy kicsit is közelebb lépett ehhez a macsó rendszerhez, amelyben az ilyesmi a cimborák között talán nem is ciki, inkább érdem. (És nem én vagyok az egyetlen, aki így látja ezt.)
HirdetésA valóságban azonban a nők ennél sokkal többfélék és sokkal nagyobb tiszteletet érdemelnek.
Mit érezhet most a feleség, a gyermek, a prostituált? Mit érezhetnek azok a nők, akik arcukat adták mindehhez? Mit érezhet minden magyar nő és jóérzésű ember? Hogyan néznek ezek után a szemünkbe, hogyan fizethetnek milliókat azért, hogy szüljünk több gyereket, ha nem tudnak megnyugtató választ adni arra, hogy ők mégis milyen szerepet szánnak a lányainknak?
A botrány a Biblia szerint akkor is botrány, ha nincs szemtanú. Ugyanis van valaki, aki előtt semmi nem maradhat rejtve. Minden titkos úton, minden zárt ajtók mögött történt visszaélés botrány, ha az a gyengébb kizsákmányolásáról, hatalmi visszaélésről és ki tudja, még mi minden másról szól.
Nem is kell, hogy tudjunk minden részletet. Nem kell, hogy megnézzünk minden videót. Elég, ha tudjuk, hogy ezek történnek, valóban így történnek, és hogy ezzel előbb-utóbb valaki előtt, valamikor el kell számolnia azoknak, akik ezt teszik velünk, az ezerféle értékteremtő és hasznos foglalkozást űző, alulfizetett magyar adófizető nő és férfi szeme láttára.
Vannak azonban olyan befolyásos férfiak is, akik egész másként gondolkoznak a nők szerepéről:
„Meg kell becsülni a női munkát, felülemelkedve a még mindig meglévő diszkrimináción, amelynek a női munkavállalók ki vannak téve, például amikor hátrányos helyzetbe kerülnek a gyerekvállalás miatt, vagy amikor nincsenek a férfiakkal egyenlő módon megfizetve" - mondta Ferenc pápa 2015 decemberében, majd rámutatott „arra a pótolhatatlan szolgálatra, amelyet csak a női géniusz képes adni az emberi nemnek az egyes ember növekedése és a társadalom építése javára." 2018 júniusában pedig egy szentmisén a nők tárgyként való kezelése, kihasználása ellen emelte fel a szavát.
