Keltél már fel korán reggel és indultál el úgy dolgozni, hogy a veled élő szeretteidet több napja nem láttad ébren?
Álltál már úgy egy műszakátadáson, hogy a sírógörcs kerülgetett, mert szembesültél a valósággal, hogy kevesebb orvossal és hulla fárad, asszisztensekkel kell megoldanod egy teli táblát?
Utáltak már a ruhád színéért és bíráltak maró gúnnyal laikusok a munkamódszered miatt,mert úgy vélték lassú vagy?
Láttál már fiatal felnőttet, vagy becsületben megöregedett embert a fájdalomtól sikoltozni, megbékélésért könyörögni vagy egyszerűen meghalni?
Éreztél már bénultságot és tehetetlenséget, amikor minden tudásod kevés a segítséghez és tudod, hogy nem győzhetsz?
Szaggatta már le rólad a ruhát bánatában zokogó hozzátartozó, mert a számára legfontosabb embert soha többé nem láthatja viszont?
Zokogtál már a sarokban, csendben úgy, hogy senki ne lássa?
Hagytál már ki három étkezést egymás után?
Örültél már egy őszinte mosolynak őszintén, és ettél már boldogan egy szelet jéghideg pizzát közösen megosztva egy kollégáddal?
Érezted úgy, hogy a számlára utalt fizetésed,csak arra elég, hogy életben maradjál?
Bánkódott utánad már ünnepekkor bárki is, mert megcsalatva érezte magát, amikor Te ismét dolgozni mentél ahelyett, hogy otthon lettél volna?
…és mindezek ellenére keltél már fel újra..ismét..korán..korább
HIVATÁS, AMI SZÉP!
A hétköznapi HŐSÖK!
[Az eredeti mű szerzője: Baji Katalin Anikó, fotó: www.fb.me/112hosok ]