MindenegybenBlog

SZÍVSZORÍTÓ SOROKAT TETT KÖZZÉ CARAMEL A NAGYBETEG KISLÁNYÁRÓL.ÉREZTESSÜK, HOGY TISZTA SZÍVVEL SZORÍTUNK NEKIK!

Ritkán beszél erről, most megtette.Nagyon sokan, és őszintén aggódnak az egyik legszimpatikusabb magyar híresség, Caramel kislányáért. A leukémiával diagnosztizált gyermek állapotáról nem véletlenül hallgat az énekes, hiszen hosszú az út a gyógyulásig, és sok konkrétummal úgysem tudna szolgálni az értük szorítóknak. Az ACNews hasábjain keresztül köszöni a támogatást, igyekszik a munkájára koncentrálni, s hálás istennek azért, hogy van ereje színpadra állni. 

„Életemben először vagyok igazán hálás a médiának, mert nagyon korrektül kezelik a helyzetet. Ha akarnék se tudnék mondani konkrétumokat a kislányomról, mert ez egy nagyon hosszú folyamat. Egyik napról a másikra nem lehet komolyabb eredményekről beszélni. Egyszer majd elmondhatjuk, hogy már látjuk a végét” Tudnia kell Caramelnek,hogy egy egész ország szorít neki! Jelezd egy szívecskével, ha Te is szorítasz neki!

2018-09-03 17:22:44 - Mindenegyben Blog