Még a gyakorlottabb háziasszonyokkal is előfordulhat olykor, hogy egy óvatlan pillanatban megégetik magukat. Nincs ez velem sem másként, ugyanis ahol csak lehet, biztosan szerzek egy-két égési sérülést, és talán az összes háztartási baleset közül ezt utálom a legjobban. Nagyon fáj, ráadásul sokáig ott marad a helye – és ami a legrosszabb, hogy sérült kezemmel sokáig nem tudok a megszokott módon tenni-venni. Legalábbis biztosan így lenne, ha kiskoromból nem emlékeznék néhány praktikára, amit a Nagymamánál töltött nyarakon szívhattam magamba, még tojáshéjjal a fenekemen.
Mint minden kíváncsi gyerek, én is hozzányomtam a kezem a vasalóhoz, hiszen nagyon érdekelt, mi olyan tilos azon, hogy nem lehet megfogni. Miután elmúlt az első sokk, Nagymamám bedörzsölte a kezemet egy kevés disznózsírral, és rányomott a sérült felületre egy félbevágott krumplit – és ezzel akadályozta meg, hogy felhólyagosodjon a pici kézen az annál nagyobb égett bőr.
Kicsiként nagyon szerettem a konyhában somfordálni, figyelni, ahogy a Mama süt-főz, és közben hallgatni, ahogy régi történeteket mesél. Ilyenkor volt, hogy gyakran közelebb merészkedtem az éppen sülő rántott tökhöz, és a csapkodó olaj képen talált. Mivel nem volt túl nagy a sérülés, a Mama a következőket alkalmazta: picit benedvesítette a sérült bőrt, és rászórt egy kis lisztet. Mivel a liszt elzárta a levegő sebhez vezető útját, így megakadályozta a hólyagképződést, és hamar elhalványodott a sérülés. Egy másik hasonló alkalommal pedig egy egész tojást habart össze a Nagyi, és ezt kente rám. Hasonló eredményt értünk el vele, ráadásul kellemesen hűtötte az égő sebet ez az egyszerű „gyógy készítmény”.
Ha már megtörtént a baj, és a hólyagok megjelentek, a Mama etil-alkoholba mártott lenvászon kendőt használt a sebkezelésre. A lehetőség szerint megtisztított égett felületre helyezte este a kendőt, reggelre pedig elmúlt a hólyag.
Ezúton is köszönöm Drága Nagymamámnak ezeket a praktikákat – szerencse, hogy ilyen kíváncsi gyerek voltam, másként ezeket nem sok eséllyel ismerném.
