MindenegybenBlog

Rémálom! Papucsban és köntösben rakták ki az út szélére az agyvérzéses anyukámat a betegszállítók! Ám a java csak ezután következett! Egy megosztással jelezd, ha szerinted is vérlázító! Ez történt pontosan:

A következő elképesztő esetet egyik olvasónk, az érintett asszony fia küldte be és osztotta meg velünk (is), egyenesen anyukája elmondása alapján. Az anyukám agyvérzéssel került kórházba, egy hétig kellett bent feküdnie. Amikor hazaengedték, még mindig nem tudott segítség nélkül járni, nehezen beszélt, mozgott.

Egy dél-pesti kerületben lakik, de a kórház tévesen egy másik, a lakóhelyétől legalább félórányi autózásra lévő, angyalföldi utca címét adta meg a betegszállítóknak. A kerületen kívül minden más, az utcanév és a házszám is stimmelt a címzésben.
 
Letoltak egy ágyon a betegszállítóhoz, segítettek beszállni, aztán velem és egy férfi beteggel elindultunk. Hosszan furikáztunk, Pestszentlőrincre mentünk először, mert ott fel kellett volna venniük egy beteget, de mire odaértünk, kiderült, hogy ő már taxival elment a kórházba.
 
Ezután a Jahn Ferenc kórház Gyáli úti részlegéhez kanyarodtunk, ahol szintén felvettünk egy férfit, majd kiraktuk az Üllői útnál, CT vagy MR vizsgálatra ment. Ott egyszer csak azt mondta a betegszállító, hogy akkor most engem hazavisznek Angyalföldre.
 
Mondtam gyorsan, hogy minek mennék én oda, nem ott lakom.
 
Na jó, akkor most kiszállunk
 
- mondta Erzsébetnek flegmán egy kisebb vita után a betegszállító, aki azt bizonygatta, hogy arra a címre kell menni, amely a papíron van.
[LAPOZAS]
 
Aztán aláírattak vele egy papírt, amit nem látott jól, majd mellé tették a csomagjait és gyorsan elhajtottak.
 
– mesélte a nő. Akit ezek után egy taxis vitt haza, aki az Indexnek megerősítette a történteket.
 
A Jahn Ferenc Kórháznál azt mondták, hogy ebben az esetben is – ahogy mindig – a betegek szállításával kapcsolatos érvényes eljárás rend szerint jártak el, és az Országos Mentőszolgálatnál (OMSZ) rendelték meg a szállítást, de sajnos valóban rossz kerületet tüntettek fel a lapon, amit a szállítónak átadtak.
 
A mentőszolgálattól Győrfi Pál, kommunikációs vezető azt mondta az Indexnek, hogy bár hivatalos panasz az Országos Mentőszolgálathoz nem érkezett hivatalos tájékoztatást kérnek az érintett betegszállító cégtől, amelynek kötelessége a jogszerű és tisztességes munkavégzés. Hogy melyik cégről lehet szó, azt nem közölte. 
Felháborító! Hogy lehet ilyet büntetlenül megtenni manapság? Szomorú, hogy ilyen történik egy beteg emberrel!  Egy megosztással jelezd, ha szerinted is vérlázító!
Kondacs Szabolcs

 

2018-04-25 10:47:13 - Mindenegyben Blog