Soros György pénzügyi spekuláns körei rossz lóra tettek, és „most éppen bukóban vannak” - kommentálta a parlamenti választás eredményét Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió 180 perc című műsorában.
„Tudom, hogy nem fogják elfogadni a választás eredményét, szervezni fognak mindenfélét, korlátlan pénzügyi eszközeik vannak”
- fogalmazott a kormányfő Soros György köreiről szólva, akik szerinte „iszonyatos pénzeket mozgósítottak” az ellenzék győzelméért, mert nekik nem jó, ha nemzeti, bevándorlásellenes kormány van.
A miniszterelnök közölte ugyanakkor: neki az a dolga, hogy megvédje Magyarországot a spekulánsokkal szemben. Szerinte egyébként a spekulánsok sosem adják fel, ez egy olyan nyerészkedő világ, amely újra és újra visszatér.

Azzal kapcsolatban, hogy elköltözik Budapestről a Nyílt Társadalom Alapítvány irodája, úgy reagált: „ha nem hullajtok krokodilkönnyet, talán megértik a hallgatók”.
A „Soros-hálózatról” készült lista ügyében azt mondta: az európai politika veleje az átláthatóság, ezért a sajtót arra biztatja, hogy segítsék az embereket a tények megismerésében, fedjenek fel minél több hálózatot, együttműködést. Ha valaki nem szégyell pénzt elfogadni külföldiektől, akkor ne szégyellje azt bevallani sem - jegyezte meg.
Orbán Viktor arról is beszélt, hogy a kormány értelmezése szerint a következő évtized legfontosabb kérdése a bevándorlás lesz, ezért erkölcsi kötelesség erről beszélni, és ahhoz, hogy ez minden házba eljusson, „százszor, és ha kell, ezerszer is el kell mondani”. Ő pedig nem rest ezt megtenni, ami ugyan monotóniatűrő-képességet igényel, de a szakmának ez egy fontos része - fűzte hozzá.
Az ENSZ készülő migrációs csomagjával kapcsolatban hangsúlyozta: a magyarok szerint a migráció rossz dolog, nem bátorítani kell, hanem visszaszorítani, azt kell segíteni, hogy mindenki a szülőföldjén boldogulhasson. A keresztény alapokon álló európai civilizációt meg kell védeni - emelte ki.
HirdetésKitért az Európai Unió migrációval kapcsolatos terveire is, amelyekről úgy vélekedett: ellentétes a demokrácia elveivel olyan új bevándorláspolitikai döntéseket hozni egy évvel az európai parlamenti (EP) választás előtt, amelyek kész helyzetet teremtenek a következő európai voksoláson megválasztott vezetőknek. Ezért nem támogatja, hogy idén júniusban végleges jogi szabályozást hozzanak az EU-ban a bevándorlás kérdésében.
Az országgyűlési választás eredményére reagálva a miniszterelnök elmondta, jókedvű és boldog, hiszen mintegy 650 ezerrel többen szavaztak rájuk, mint négy éve, és 336 ezerrel többen adtak bizalmat nekik, mint a parlamentbe jutott ellenzéki pártoknak összesen. A Fidesz-KDNP minden településtípusban nyert, a falvaktól Budapestig - tette hozzá.