Magyarország területén nem találkozhatunk ezzel a figyelmeztető táblával, viszont a környező országokban, Romániában akár előfordulhat. Fontos tudni a jelentését – hívja fel a táblára a figyelmet a vezess. hu. Hozzáteszik: a tábla neve Bulgáriában egyszerűen fekete pont, és általánosságban veszélyes útszakaszt jelöl. Pontos definíciója szerint: “Útszakasz magas baleseti kockázattal.”
A táblát Romániában 2014-ben vezették be, olyan szakaszokon, ahol öt évre visszamenőleg több halálos és/vagy súlyos közlekedési baleset történt. „A piros háromszög közepén nagyméretű fekete ponttal figyelmezteti a gépjárművezetőket, hogy lassítsanak és kerüljenek mindenfajta veszélyes manővert 1 kilométeres távolságon keresztül” – írta anno a frissujsag.ro.
A hazai KRESZ-ben ez a tábla lényegében megfeleltethető az „Egyéb veszély”táblának – talpán álló háromszög, közepén felkiáltójellel – amelyet gyakran kiegészítő információval látnak el. Ilyen táblát a veszély konkrét helye (a veszélyes útszakasz kezdete) elé raknak ki autópályán 250 – 500 méterrel, lakott területen kívül egyéb úton 150 – 250 méterrel, lakott területen 50 – 100 méterrel, kivéve, ha a jelzőtábla alatt elhelyezett kiegészítő tábla rövidebb távolságot jelöl meg.
Ugyanakkor a Romániaihoz hasonló, kifejezetten csak a balesetveszélyes helyszínre vonatkozó kizárólagos jelölést az itthoni KRESZ-ben is el tudnánk képzelni.
hvg. hu