Minden nap megkérdezzük a párunkat, a szüleinket és a gyermekeinket, hogy milyen napjuk volt. Megkérdezzük, hogy vannak, azonban mikor tesszük fel magunknak ezeket a kérdéseket?
Mikor foglalkozunk egy kicsit magunkkal is? Ha egy növényt nem ápolnak, az belebetegszik. A legszebb virág is elhervad, ha nem öntözik. Nekünk is szükségünk van ugyanígy a törődésre, időnként csak annyi kell, hogy mi törődjünk önmagunkkal. Müller Péter segít most nekünk abban, hogy egy kicsit jobban megértsük önmagunkat.
“… eljön az a pillanat, amikor a szervezeted védekezni kezd mások ellen”
Bizony, ez így van! Másokért élünk és másokkal élünk – de ennek határa van. Mert önmagunkkal is élünk. Van, amit csak egyedül, magaddal tudsz megoldani. És ha ezt nem bírod megtenni, vagy nem hagysz rá időt, és túl sokat forogsz az emberek között, eljön az a pillanat, amikor a szervezeted védekezni kezd mások ellen.
Másokkal lenni ugyanis feladat. Nemcsak öröm – de nagy munka is. Figyelni, alkalmazkodni, kifelé fordulni, odaadni… És van, amikor már nincs mit adnod. Ilyenkor már csak a tartalékodat emészted, s észre sem veszed, hogy szüntelen önvédelemben élsz.
Nem vagy már önmagad. Ekkor leszel lázas, náthás, légcsőhurutos, vagy kapsz olyasféle betegséget, amely arra figyelmeztet, hogy vonulj ki egy kicsit a világból. Íme, itt a jogalapod, hiszen beteg vagy – és légy egy kissé egyedül.
