Egy magányos idős asszony egy zsúfolt piac sarkán ült, kézzel készített kendőit és egyéb ruhaféléket kínálva. A vásárlók sietve haladtak el mellette, figyelmüket más árusok és portékák kötötték le. Aznap alig akadt vevője. Az asszony mélyet sóhajtott, miközben a hideg szél miatt szorosabban húzta magára vékony kabátját. Legalább 1-2 darabot el kellett volna adnia, hogy a holnapi ételét ki tudja fizetni.
Ekkor egy elegáns öltönyt viselő férfi lépett oda hozzá. A férfi, aki alig nézett ki negyven évesnél idősebbnek, figyelmesen szemlélte a kendőket, majd megkérdezte: – Mennyiért adja az összeset?
Amikor az asszony megmondta neki 700 forint egy darab az ára, a férfi meglepődött: – De ezek kézzel készült darabok, miért ennyire olcsók? Az idős nő szomorúan sóhajtott: – Fiam, oly kevesen vannak akik megállnak, még kevesebben, akik vásárolnak. Valamiből meg kell élni.
A férfi körülnézett a forgalmas piacon. Bár sokan voltak, kevesen fordítottak figyelmet az egyedülálló asszonyra. – Akkor én megveszem az összeset, de nem az ön által mondott áron, hanem háromszor annyiért. Barátaimnak és családomnak fogom adni őket ajándékba.
Az asszony szeme könnybe lábadt, nem számított ilyen nagylelkűségre. – Fiam, nem tudom, hogyan köszönjem meg!
A férfi kifizette a kendők árát, majd felajánlotta, hogy hazaviszi az asszonyt Erzsó nénit. Útközben István érdeklődött Erzsébet élete felől, aki nyíltan mesélt neki magányos életéről. István hazavitte Erzsébetet, és attól a naptól kezdve gyakran látogatta, étellel és ruhával segítve őt. Erzsébetnek nem voltak saját gyerekei, de Istvánt úgy szerette, mint egy fiát, és mindig hálás volt neki a segítségéért és a jó szívéért.
Sajnos Erzsébet már nincs köztünk, és ez a történet is több éves, viszont Erzsébet nyughelyén mindig van egy csokor friss virág. Isvántól…