Zárt csók
A zárt csók lényege, hogy hosszabb, mint a “csipetnyi puszi”, mégis mindkét fél szája mindvégig zárva marad. Ez a csók jelzi, ha a felek nem érzik magukat kényelmesen egymás társaságában. Ha olyan párokat nézünk, akik hosszú ideje vannak együtt, jele lehet annak is, hogy valamilyen érzelmi falat húztak fel egymás között és a kommunikációjuk is hagy kivetnivalót maga után.
Pillangó puszi
Ez a legédesebb, legkülönlegesebb csók, amihez még az ajkaidra sincs szükséged. A pároddal olyan közel kell kerülnötök egymáshoz, hogy összeérjenek a szempilláitok, majd megrebegtetve azokat egyfajta pillangóérzést keltetek. Inkább a fiatal szerelem jelképe, érettebb párokra nem annyira jellemző. Az újdonság utáni vágyat és az izgalmat fejezi ki.
Angyal csók
Ha valaki gyengéden megcsókolja a másik csukott szemét, azt angyal csóknak nevezzük. Ez egy nagyon intim gesztus, amivel kifejezzük, hogy törődünk a másikkal, megbízunk benne és védelmezzük.
Rágcsáló csók
Amikor a párok finoman harapdálják egymást csókolózás közben, az a bátor párkapcsolat jele. Szenvedélyre és egészséges szexuális életre utal. Ezek a párok a hálószobában is sokkal kísérletezőbb szelleműek, hiszen nyitottak a játékra és az új dolgokra.
Pókember csókja
2002-ben a Pókember című filmben Tobey Maguire és Kirsten Dunst újat alkotott a csókok terén is. Az általuk elhíresült pókember csók szokatlan és hozzá még kényelmetlen is, azonban mindenképp a spontaneitást jelzi. Pókember csókjából tudhatod, hogy még mindig érhetnek meglepetések a kapcsolatodban.
Képek: LittleThings.com