– Ahogy az ember felett szállnak el az évek, de a munkája nem csökken, már egyre jobban megválogatja, hogy mivel tölti az idejét. Én most már inkább ülök a fotelemben, mintsem lemenjek Fülére. Nem tudok, és nem is akarok már úgy ugrálni, mint régen, és Bajor Imi sincs már ott. Szilágyi János is árulja a fülei házát, nekem sem volt okom maradni – mondta a Borsnak.
– Nehéz volt megválnom tőle, de tényleg értelmetlen lett volna tovább megtartanom. Sok szép nyarunk volt ott. Kiszakadva a főváros forgatagából, Füle egy egészen más világ. Reggel harangszóra ébredtünk, aztán megreggeliztünk, megkávéztunk a teraszon. Aztán jött az Imi, köhécselt kicsit a kapuban, és én máris tudtam, indulni kell. A szertartás mindig ugyanaz volt, elmentünk a közértbe bevásárolni, aztán a presszóba meginni egy fröccsöt, aztán haza – folytatta Koós, aki ragaszkodik a Balatonhoz, így hajóját a balatonfüredi kikötőben még megtartotta.
