MindenegybenBlog

Kitálal a magyar színésznő leszbikus szerelme

 
 

Egy elképesztő szerelmi dráma kellős közepébe csöppentünk, amikor egy elkeseredett, kiábrándult szerelmes nő jelentkezett a Borsnál, hogy elmesélje: élete legforróbb szerelmi viszonya fűzte nyolc éven át Magyarország egyik legismertebb színésznőjéhez, akivel a napokban szakítottak. Egy olyan színésznőről van szó, aki az elmúlt évtizedekben rengeteg darabban játszott főszerepet, többek között Érdemes Művész, de egyéb díjai is vannak. A hírességnek ez a kapcsolata titkos volt, szó szerint vállalhatatlan, hiszen családja volt, férje és gyereke is, akik hallani sem akartak arról, hogy az asszony egy másik nő oldalán találja meg a boldogságot. A volt szerető elkeseredettségében fordult hozzánk.

– Ebben a történetben nem az az érdekes, hogy két nő szerelméről szól, hanem hogy hogyan lett vége, mert az ünnepelt színésznő a családja nyomása, a megfelelési kényszer és az elhatalmasodó depressziója miatt kilépett a kapcsolatból – meséli a Borsnak a neve elhallgatását kérő nő, ennek a szerelmi viszonynak az egyik főszereplője. Mint megtudtuk, a két nő az egyik budapesti színház falai kö­zött lobbant szerelemre, és le­győzve minden akadályt teljesedett ki.

 

Csalódottan. Az ifjú hölgy nem tudja lenyelni, hogy elhagyta őt a színésznő © Thinkstock

 

– Sem én, sem ő nem vonzódtunk a nőkhöz korábban, ezt fontos megjegyeznem, ahogy azt is, hogy évtizedekkel vagyok fiatalabb nála, de ez sem volt akadály köztünk – mondja a nő. – Egy év után költöztünk össze – ekkor vált el a férjétől –, otthon, a négy fal között, a világ legboldogabb emberei voltunk. Ha viszont kijöttünk onnan, egy végtelen csatamezőn találtuk magunkat – mondja. – A férje nem volt hajlandó elfogadni a helyzetet, a közös gyereküket sokszor használta eszközként, hogy megkeserítse a volt asszonya életét.

A fiatal nő azt mondja, ő nyolc éven át küzdött ezért a kapcsolatért, nem akart mást, csak boldog lenni és boldogságot adni.

– Voltak időszakok, amikor értékelte azt a sok áldozatot amit hoztam, de az esetek nagy részében minden rosszért én voltam a bűnös, akit a család nyíltan becsmérelt. Hazugságokat terjesztett rólam, a munkahelyemről kirúgattak, és mindent megtettek, hogy ezt a kapcsolatot tönkretegyék – panaszkodik. – Rengeteg levél, naplóbejegyzés, SMS, levél, vers tanúskodik mindarról, amit most közreadtam. Nyolc év dokumentációja van nálam.

 

A színpadon természetesen semmi jele nem volt, hogy az Érdemes Művész színésznô kettős életet élt éveken át © Thinkstock

 

A beszámoló szerint a kapcsolatuknak végül – hiába vészeltek át rengeteg támadást – mégiscsak a férj „aknamunkája” vetett véget.

– Egyre gyak­rabb volt a „délelőtt imádlak-délután feljelentelek” műsor, és végül szakítottunk. Elfáradtam, elegem lett abból, hogy mindenért én vagyok a bűnbak. A közös kutyánkat is elhagyta. Megrázó. Ideiglenes befogadóknál várja, mi lesz vele. Szerettem ezt a nőt akkor is, amikor méltatlan volt rá. Most azonban már nem bírom tovább. Nem tűröm to­vább, hogy hazugságokat terjesszen rólam, kezdve azzal, hogy fenyegetem vagy zaklatom. Ez nincs így, nem volt, és nem is lesz soha.

A történetünk főszereplője annyira el van keseredve, hogy egy blogoldalon a napokban névvel és arccal akarja nyilvánosságra hozni ezt a történetet, hogy mindenki megtudja, ki volt az a nő, akit a világon a legjobban szeretett. Hogy ezt tényleg megteszi-e, nem tudjuk. A Bors azonban a személyiségi jogok védelmében nem nevezi meg a művésznőt.

2017-02-19 18:15:00 - Mindenegyben Blog