Itt az igazság ez az amit történelem órán nem mondanak el !

A magyar eredetmondák és krónikák a hun-magyar származást, a szkíta ősiséget vallják magukénak, a Magyar Tudományos Akadémia történészei, ellenben a finnugor eredet mellett törnek kopját. Honi tudósaink sziklaszilárd, megingathatatlan tudományos tételként utasítják el a „történelmi képzelgéseket”, elfogultsággal vádolva a mást gondoló magyarokat. Én nem kívánok vitába szállni senkivel sem. Inkább hozok néhány érdekes példát a múltunkból, ami nem hiszem, hogy tévútra viszi őseink históriájának kutatását…

A Kínai Birodalom a III. századig nem képezett önálló államot, hanem különálló tartományokat, „fejedelemségeket” alkotott. A hunok felbukkanása a mai Kína és Mongólia területén történt az ie. 3. században. Az ie. 2. századig élt ázsiai birodalmuk a legelső nomád birodalom volt az egész földtekén. A hunok jellegzetesen ferde szemű, sötét hajú, szép küllemű népek voltak, mind a nők, mind a férfiak. Olyanok voltak, mint majdan lesznek dicső utódaik: nyalkák, szépek és szabadok.

Északtól- Délre gyűrték maguk alá a sztyeppét, a Góbi-sivatagot és Kína népe tőlük reszketett, tőlük inoghatott. A hunok úgy harcoltak, mint a sebzett oroszlánok, mint sírjaikból feltámadt démonok, nagy falat kellett előttük húzni, hogy lelohadjon sűrű vérük és megpihenjen duzzadó kebelük.

A Han-dinasztia volt az, amely Kína népét egy császárságba fogta és árfiumot hozott a hunokra. Ie. 209-ben a hunok minden eddiginél erősebb vezért emeltek maguk fölé - Batur fejedelmet (sanjü-t) - a birodalom ekkor érte el legnagyobb kiterjedését, keleten Koreáig, északon a Bajkál-tóig, délen a nagy falig, nyugaton pedig a Balhas-tóig, esetleg az Aral-tóig terjedt. Minden mi élő volt, tisztelte a hunok nevét.

A ravasz Han-ok- ha már nem bírtak erővel, a pusztai néppel- cselt vetettek és összefordították a hun uralkodói testvéreket. Huhanje és Csicsi belháborújában (bár, Csicsi nyugatra elvonul) végképp két részre esnek szét a hunok: Északiakra és Déliekre bomlanak. Kínai bérgyilkosok megölik Csicsit (ie. 36-ban, bár több krónikaíró csatában elveszni látták a fejedelmet) és népének nagy részét beolvasztják a Kínai Birodalomba. A többi harcos megszaladt.

A hun hatalmi elitet hét fejedelem (sanjü) alkotta, a nagyfejedelmi cím öröklése - mindig a család legidősebb tagjáé volt - egy furcsa és számunkra érdekes ok miatt megváltozott: kínai leányt, az ellenség gyermekét (Zhao Jun) vesz el feleségül. Valami ilyesmi történik majd közel ezer esztendő múltával, mikor István király veszi majd nőül a bajor Gizellát…

Az öröklési rend itt változott meg a hunoknál: Huhanjének négy fia született (egy Zhao Jun-tól, a legkisebb), és amikor övé lenne a főfejedelmi (nagy sanjü) cím, de bátyja nem adja át neki a hatalmat, mert azt saját fiának szánja. A belharc újra hun-hun háborúhoz vezet. A Délieket a kínaiak támogatják, az Északiak megölik Huhanje félig hun, félig kínai fiát és újra lángot vet a puszta az íjfeszítők fiaitól. A Déliek ugyan nyernek, de rövid időn belül „han"-ok lesznek. A nagy Kínai Birodalom beszippantja őket a sok más nemzetség közé.

Eltűnnek a népek olvasztótégelyében, bár 407-ben egy Bobo nevű félig hun, félig kínai fejedelem megalapítja Kína legkorábbi nagyvárosát: Tongwancheng-et. Meglepődünk azon, hogy a város neve magyarul Fehérvár?

Az Északi-hunok törzsei Nyugat-felé indultak meg, de sajnos 200 évig nem hall róluk a história. A IV. században bukkannak fel újra jeles vezérük, a híres Balambér vezetésével. Meghódítják Alániát, 374-ben a gótokat győzik le, majd a Dunánál a Római Birodalommal kerülnek szembe. A Keletrómai Birodalom felé is indítottak „portyázásokat”(ezt a ma regnáló történelem gondolom „kalandozásoknak” mondaná), hogy ismeretlen harcmodorukkal és harcászati stratégiájukkal soha nem hallott sikereket érjenek el. A hunok hadrendje tizedekből, századokból, ezredekből, tízes ezredekből (tumen, vagy tömény?) állt. Középen a fejedelem és serege, balszárnyon az öccse, vagy közeli rokona, jobbszárnyon a legerősebb hadvezére és annak hada állt. A „klasszikus” hun lovas nomád hadművészetet hegyekből lezúduló szélviharhoz (,,ut turbo montibus celsis’’) hasonlították. A hunok taktikája a következő volt: nem nagy tömegekben támadtak, hanem 500-1000 fős csapatokban. A közelharcot lehetőleg kerülté, a csatát sűrű nyilazással kezdték, amely egyrészt ellenségük harcrendjét megbontotta, megtizedelte valamint demoralizálta azt. Amennyiben az ellenség közel kerül színlelt megfutamodással maguk után csalták és leshelyen elhelyezkedett csapataikkal rárontottak és megsemmisítették azt, vagy az üldözőiket összezavarták, a szétszóródott csapatok újra hadrendbe tömörültek és a megzavarodott ellenséget lemészárolták.(Ugye valahonnan ismerős a harcmodor?)Nagyszámú váltólovat is vittek magukkal, ennek két célja volt: egyrészt a csatába lehetőleg pihent lovon indultak, másrészt ezek szállították nyílvesszőiket és így lehetett biztosítani az ellenségre hulló folyamatos nyílzáport”.

Ruga, Buda és Atilla vezérek tették le az európai hunok hatalmas birodalmának alapjait, amit végül is Hadak Ura Istentől kapott joga által Atilla teljesített be. Majd halála után - ismét egy idegen országból származó feleség! - a hunok egymásnak fordultak és nagyja részben elvonultak.

Majd az Úr 895. évének tavaszán egy félelmetes nép jelent meg a Kárpátok hágói alatt. Őseik jussát jöttek birtokba venni, és ha kell, akkor vérükkel áztassák meg Hunnia gyönyörű rögét.Háborúra készült a sok tument számláló félelmetes had. Magyarnak nevezte magát ez a türk fajú, avarnak, hunnak és még mennyi másnak is elkeresztelt nép. Kemény férfiak és zord tekintetek. Vezetőik „vágott szeműek”, termetük alacsony, széles arccsontúak. Majd mindüknek fekete vagy barna a haja és sötét a szeme. Hajukat varkocsban hordják, tekintetük villogó és ruházatuk semmihez sem fogható. Veszett sereg volt a magyaroké…

És még valami:

A valósággal való bármiféle hasonlóság/egyezés kizárólag a véletlen műve lehet a hun-magyar kérdéskörben? Én a véletlenekben nem hiszek!

Akit esetleg mélyebben foglalkoztat a hunok története és pontosabb választ kíván kapni a felvetett kérdésre, az olvassa dr. Obrusánszky Borbála munkáit és keresse Török Tibor, Raskó István, Oláh Zoltán vagy Neparáczki Endre genetikai kutatásait. Aki ennél többet kíván, az a Kínai Népköztársaság területén lévő Belső - Mongóliai Autonóm Tartományba (Höhhot város) látogasson el, ahol bárki számára megtekinthető a Hun Kultúra Múzeum és meghallgatható az első kézből kapható információ.

Zetényi-Csukás Ferenc