MindenegybenBlog

Ez a nő olyan büdös, hogy csak éjjel engedik dolgozni

Egész életében testszagától szenved egy brit nő, akinek állandóan rothadó halszaga van. A 36 éves Kelly régebben naponta kétszer átöltözött és akár négyszer le is fürdött, hogy elűzze a kellemetlen szagokat, de semmi nem használt. Kollégái panaszkodása miatt főleg éjszakai műszakba osztották be az ápolónőként dolgozó nőt, hogy minél kevesebbet legyen a többi ember közelében.

– Mikor megismertem Kellyt, olykor rosszul lettem a szagától. Mikor összeköltöztünk, még éreztem a testszagát, de egy idő után már nem zavart – ezt a nő 46 éves férje mesélte a Daily Mailnek, aki elviselhetetlen bűze ellenére is kitart felesége mellett.

 

 

A 36 éves nő hivatalos nevén Trimetilaminuria-szindrómában szenved – hétköznapi nevén Halszag-szindróma –, ami egy genetikailag öröklött anyagcserezavar, ami azt jelenti, hogy a beteg szervezete nem képes lebontani a bizonyos élelmiszerekben megtalálható trimetilamin nevű vegyületet. Mivel ennek koncentrációja megemelkedik a testben, és izzadság, vizelet, valamint lehelet formájában távozik onnan, undorító szagot áraszt.

 

 

Kelly már tinédszerként orvoshoz fordult, de ők sem tudtak segíteni rajta. Egészen 2015-ig kellett várnia a diagnózisra.

– Azelőtt tűzforró víz alatt zuhanyoztam, vörösre dörzsöltem a bőröm, hogy elmúljon ez a szag – mondta el a nő, aki mióta tudja, mi okozza erőteljes testszagát, speciális, a bőrére kifejlesztett krémmel keni magát, bár végleg sosem szabadul meg a kellemetlen testszagoktól, mivel a halszag-szindróma gyógyíthatatlan betegség.

Léteznek költséges és bonyolult módszerek, amikkel lehet enyhíteni a tüneteket, de általában erre nagyon kevés betegnek van lehetősége, ráadásul teljesen semmilyen módszer sem képes meggátolni a bűzt. Komoly diétával és antibiotikumos kezeléssel némileg enyhíthető a kellemetlen szag, de mivel az ember rohadt halhoz, fekáliához vagy szeméthez hasonló szagot áraszt, szinte képtelen szorosabb emberi kapcsolatokat kialakítani, ami súlyos depresszióhoz vezet.

2017-03-04 16:55:42 - Mindenegyben Blog