Józsika és a harmadik osztály problémája tehát egyáltalán nem egyedi – számos pedagógus és szülő tudna mesélni az esélyegyenlőség biztosítása címszóval kapott jogokkal és kedvezményekkel visszaélő, a többség jogait sértő, esélyeit rontó tanulóról.
A ma működő rendszert mintha a félelem irányítaná, pedig a másság tisztelete nem szabadna, hogy egyenlő legyen a deviancia elfogadásával, a pozitív diszkriminációnak nem lehetnének szélesebb körű negatív következményei.
Feneketlen kút
– Szerintem fordítva ülünk a lovon – mondja egy neve elhallgatását kérő, nyugdíjazás előtt álló tanár. – Tudom, hogy nem szimpatikus, és még kevésbé píszí, amit mondani fogok, de amit ma esélyegyenlőség biztosítása jelszóval művelünk az iskolákban, az katasztrófa, az semmi jóra nem vezet. Felzárkóztatunk, irdatlan pénzt, időt és szaktudást dobunk egy feneketlen kútba, ahelyett, hogy a későbbi nagyobb társadalmi hasznosság tudatában a felfelé kilógókat, a tehetségeket segítenénk ugyanilyen vehemenciával. Ne értsen félre, nem modernkori Taigetoszt szeretnék, nem gondolom, hogy "hulljon a férgese"! De abban biztos vagyok, hogy ha az átlagosan jó képességű gyerekeink folyamatosan azt látják, hogy a tanár, a fejlesztőpedagógus, a gyógypedagógus, a pszichológus, és ki tudja, még ki mindenki, az órát folyton zavaró, rendetlen, nem tanuló gyerekkel foglalkozik, őt ugrálja körbe, rá szánja az idejét, az nem megfelelő értéket közvetít számukra. Sokkal példamutatóbb lenne, ha a gyerekeket körülvevő szakemberek hada a felfelé kilógókat tüntetné ki figyelmével, ha ők kapnának kiscsoportos, ne adj Isten, egyéni foglalkozást a jelenleginél nagyobb volumenben. Meg kellene fordítani az arányokat: befektetett pénzben, időben, energiában és szaktudásban egyaránt.
Az esélyegyenlőség biztosításának ideája azonban nemcsak a közoktatásban fejti ki romboló hatását.
Ki is a hátrányos helyzetű?
– Olyan, mintha az én bűnömért a gyerekem fizetne. Olyan, mintha bűn lenne, hogy anno tanultam, diplomát szereztem - ha csak nyolc általánosom lenne, Kata most, érettségi és felvételi előtt, 40 ponttal jobban állna. De ugyanígy negyven plusz pontot érne, ha a fő- és a két másodállásom helyett munkanélküliként üldögélnék itthon, vagy ha ahelyett, hogy a fizetésem több mint felét kifizetem az albérletre, élnénk egy olcsó, igénytelen putriban – sorolja ingerülten a három gyerekét egyedül nevelő Katalin.
Valóban, a hátrányos helyzet többletpontokra jogosítja az egyetemre felvételizőket, az a diák pedig hátrányos helyzetűnek számít, ahol mindkét szülő, vagy a gyerekét egyedül nevelő szülő maximum alapfokú iskolai végzettséggel rendelkezik. Hátrányos helyzetű az a gyermek is, akinek felmenőjét legalább 12 hónapja álláskeresőként tartják nyilván, vagy aktív korúak ellátására jogosult, és az is, aki szegregátumban, vagy az egészséges fejlődésre nem alkalmas lakókörnyezetben él.
Katalin lánya, Kata igazságtalannak érzi, hogy sok vele együtt érettségiző - szülei "érdemei", illetve inkább annak hiánya miatt – előnyben részesül, így nagyobb esélyt kap bejutni az egyetemre.
– Rengeteget tanultam, hogy meglegyen a két nyelvvizsgám. Amíg készültem, esélyem sem volt pihenni, vagy a barátaimmal szórakozni, pedig megérdemeltem volna egy kis kikapcsolódást. A két nyelvvizsgám 40 pontot ér – ugyanannyit, mint amennyivel az egyértelműen negatív társadalmi jelenségeket díjazza a felvételi rendszer.
HirdetésÉdesanyja, Katalin nem tartja jó üzenetnek az sem, hogy gyermekgondozás jogcímén is 40 többletpont jár, hiszen ezzel szerinte a felelősen gondolkodó, életüket tudatosan szervező fiatalok kerülnek hátrányosabb helyzetbe.
– Persze, tudom, előfordulhat az is, hogy valaki évekkel az érettségi után, gyerek mellett szánja rá magát a diplomaszerzésre. Amikor én felvételiztem, az érettségit és a felvételit külön kezelték, külön kellett készülni a felvételire - akkor lett volna értelme a gyerekneveléssel járó terhek pontbéli kompenzálásának. A mai felvételi rendszerben azonban ennek nem látom indokát, hiszen a pontszámítás alapját a középiskolai és az érettségi eredmények jelentik.
– Esélyegyenlőségesdit játszunk, csak közben jó képességű, értékes gyerekeink vesznek el, mert a nagy igyekezetben lehúzzuk őket, hogy egyenlők legyenek – mondja a nyugdíjazás előtt álló tanár.
– Társadalomban betöltött szerepünket alapvetően meghatározzák tanulással megszerzett jogosítványaink, és segítse is a társadalom e jogosítványok megszerzését, de nem szabad, hogy ez a segítés bárkinek a rovására, esélyeinek és jogainak csorbításával történjen.
