A fiam 1994-ben halt meg, de a szíve csak 2017-ben szűnt meg dobogni– Így kezdődik Reg Green amerikai férfi elképesztő története a fiáról, akinek tragikus halála 28 évvel ezelőtt, mindössze 7 éves korában megrázta a világot.
1994. szeptember 29-én, éjjel, a hétéves Nicholas Greent fejbe lőtték, miközben Dél-olaszországi nyaralásuk közepén, a családja autójának hátsó ülésén, a nővére mellett békésen szundikált. A fiú halálos sebet kapott, és ezt a szülei talán sosem fogják tudni feldolgozni. Azzal viszont tisztában voltak, hogy a gyászuk nem hozza vissza szeretett gyermeküket, ezért, hogy jót cselekedjenek, és esélyt adjanak más gyerekeknek az életre, eladományozták Nicholas szerveit.
Reg és Maggie gesztusa elindított egy bizonyos szervadományozási mozgalmat, melyet azóta is „Nicholas-effektusként” emlegetnek. Az apa írt is egy könyvet, ugyanezzel a címmel, melyben részletesen mesél a családi veszteségről, és annak következményeiről. A kötet később alapjául szolgált egy hollywoodi játékfilmnek is, melyet Nicholas ajándéka (Nicholas’ Gift) címmel, Jamie Lee Curtis és Alan Bates főszereplésével mutattak be.
“Először akkor éreztem a veszélyt, amikor egy fekete autó közeledett felénk, és néhány pillanatig mögöttünk állt. Nem sokkal később az autó megelőzött minket. Megnyugodtam, azt hittem, hogy végül is semmi rossz nem történt” – idézte fel a történetet Reg, akiben még évek múltán is élénken él az emlék arról az éjszakáról, amikor a fiát egyszerűen csak lelőtték az olaszországi utcán.
De az autó vezetője ahelyett, hogy elhajtott volna, melléjük húzódott. Greenék kiáltásokat hallottak, és rájöttek, hogy ez nekik szól. “Úgy gondoltam, ha megállunk, ki leszünk szolgáltatva nekik. Ezért a gázra tapostam. Ők is ezt tették, és elkezdtünk versenyezni az éjszakában. Egy golyó betörte az autó hátsó ablakát. Maggie azonnal hátranézett, és a két gyerekünk úgy nézett ki, mintha aludna” – folytatta a rémtörténetet Reg, a BBC News-nak.
Nicholas-t valójában fejbe lőtték, miközben a nővére, Elannor mellette aludt, és nem tudta, mi történik. Amikor látták, hogy a fiuk nem mozdul, a szülők a kórházba siettek. “Akkor jöttünk rá, hogy valami szörnyűség történt. A sokk, hogy így láttam őt, életem legszomorúbb pillanata volt. Néztem, ahogy lelőtték, és az egész világom megváltozott” – tette hozzá Green.
“Tolvajok lelőttek egy hétéves kisfiút. Egy amerikai család nyaralása rémálommá változott” – írta a Times közvetlenül az eset után. Nicholas néhány nappal később a kórházban halt meg, miután kómában feküdt. Mielőtt azonban a mennybe távozott volna, a szülei úgy döntöttek, megváltoztatják hét olaszországi család sorsát, és fiuk szerveit hét transzplantációra szoruló személynek adományozzák.
Akkor még semmit sem tudtak azokról, akik Nicholas szerveit kapták. „Olyan volt, mintha jótékonykodtunk volna, de nem tudtuk, hogy kinek segítünk” – fogalmazott az apa. Pár hónappal később viszont meghívást kaptak, hogy térjenek vissza Olaszországba, és ismerkedjenek meg a szervek tulajdonosaival, akik közül négyen Szicíliából származtak.
[LAPOZAS]A kisfiú szívét egy akkor 15 éves gyermek, Andrea Mongiardo kapta meg. A szerv 23 évig éltette tovább a tulajdonosát. A fiatal Andrea 38 éves korában, rákban halt meg. Az eset pedig annyira elszomorította Greenéket, mintha saját családtagot vesztettek volna el. Nicholas szülei ugyanis fenntartották a kapcsolatot a családokkal, akiknek a gyerekeit sikerült megmenteniük, így egy kicsit a magukénak is érezték azokat.
Ezzel ellentétben, a legboldogabb történet Maria Pia Pedaláé, aki a fiú máját kapta. A sikeres műtét után a lány teljes életet élhetett: férjhez ment, anya lett, a gyerekét pedig Nicholasnak nevezte el.
Green szerint, a bűnözők ritkán ölnek meg gyermekeket, mert akkor a rendőrség rájuk száll. Nicholas gyilkosai sem menekültek meg, a hatóságok vádat emeltek ellenük. Az még ma sem világos, hogy tolvajok voltak-e vagy gyilkosok, akik tévedésből Greenék autójára támadtak, de azt tudni, hogy egyikük Olaszország legjobb ügyvédjét fogadta fel, mely erős maffiakapcsolatra utal.
Az olaszokat mélyen megérintette Nicholas esete. Szégyellték magukat, amiért az ő országukban ilyen megtörténhetett. Ezért, hogy jóvá tegyenek valamit ebből a szörnyűségből, szervadományozó kampányt indítottak el, melyben felhívták a figyelmet a gesztus szükségességére. Így született meg a Nicholas-effektus, és sikert aratott. Egy olyan ország, mely addig az utolsó helyen állt a szervadományozás szempontjából, a lista élére került. Ráadásul, összesen 120 teret és utcát, parkot és kertet, iskolát és emlékművet neveztek el a fiúról, az emlékének tiszteletére.
Visszatérve a nagy találkozásra azzal a hét emberrel, akinek Nicholas megmentette az életét, Reg Green a következőket nyilatkozta: „Amikor kinyíltak az ajtók, és beléptek, a hatás elsöprő volt. Volt, aki mosolygott, volt, akinek könnyes volt a szeme, míg mások félénkek voltak, de mindannyian éltek és jól voltak, pedig a halál szélén álltak… Sokkal szegényebb lett volna az életünk, ha nem mentjük meg őket a fiunk segítségével.”
Reg és Maggie nem hagyta, hogy lányuk, Eleanor egykén nőjön fel. Nicholas halála óta ikreik születtek, a most 26 éves Laura és Marti, de Nicholas elvesztése mély nyomot hagyott az életükben.
“Ez egy olyan szomorúság, ami korábban soha nem létezett. Soha nem vagyok teljesen boldog. Még a legboldogabb pillanatomban is azt hiszem, minden sokkal jobb lett volna, ha Nicholas is itt van.
Nicholas nagyon jó fiú volt, aki mindig mindenben a jót kereste, és ha a közelében voltál, mindig a legjobb önmagad akartál lenni. Tudom, hogy hétévesen valószínűleg nem értette volna meg a döntésünket, de ha most felnőtt lenne, biztos vagyok benne, hogy ezt akarta volna, hogy ezt tegyük, kétségtelenül azt választotta volna, hogy másokon segítsen” – fogalmazott az apa.
A kisfiú szülei azóta is folytatják a küldetésüket, hogy hangsúlyozzák a szervadományozás fontosságát, és még egy szervezetet is létrehoztak erre a célra.