MindenegybenBlog

Egy ízig vérig szilveszteri leves, amiért a másnapos gyomornak orvosság

Másnapos gyomornak orvosság

Hozzávalók

Elkészítése

A szalonnát felkockázzuk, zsírjára pirítjuk és megfonnyasztjuk rajta a finomra vágott vöröshagymát és zúzott fokhagymát.

Tűzről levéve hozzákeverjük a pirospaprikát, hozzátesszük az apróra vágott savanyú káposztát, (kimosni csak akkor kell, ha nagyon sós) kis ideig kevergetve pirítjuk, majd felöntjük 1,5-2 liter vízzel, sózzuk (óvatosan, mert a káposzta is sós), borsozzuk, hozzádobjuk a babérlevelet.

Lefedve felforraljuk, majd a lángot mérsékelve kb 15-20 percig főzzük.

A kolbász bőrét lehúzzuk, felkarikázzuk, a főtt-füstölt tarját falatnyi darabokra vágjuk és beletesszük ezeket is a levesbe. (én a kolbászt előtte kicsit megpirítottam serpenyőben kevés zsiradékon)

Néhány perc főzés után tejfölös habarással besűrítjük a levest, melyhez a lisztet simára keverjük a tejföllel és kevés vízzel, szűrőn át – hogy ne legyen csomós – beleszűrjük a levesbe.

A levest összeforraljuk a habarással, jó sok tejföllel, puha kenyérrel, forrón tálaljuk.

Ferencné Oravecz konyhájból!

12 kötelező újévi étel a babona szerint – szilveszteri lakoma

Szilveszteri ételek

Mit együnk és mit ne együnk szilveszterkor?!

Mikor máskor, ha nem pont szilveszterkor vesszük elő a babonákat. Állítjuk, hogy nem hiszünk benne, de mégis lencsét, virslit főzünk. Ki tudja miért?! Íme 12 szilveszteri étel, amit a babona szerint kötelező fogyasztani:

  • KocsonyaEmlékszem gyerekkoromban mindig volt szilveszterkor kocsonya. Manapság nem divat, pedig a malac amit belefőznek kitúrja nekünk a gazdagságot, ezért 1-én kötelező a fogyasztása. Kis tálkákba adagolva most is kifejezetten jól mutat, egy valamirevaló szilveszteri buliban elengedhetetlen parti étel!

    kocsonya

  • MalacA malac az orrával túrja ki a szerencsét, ezért új év napján (január 1-én) malac húst kell enni. A babona szerint így elérjük, hogy az új év szerencsében gazdag legyen.

    malacsült

  • LencseAz újévi lencse a népi babona szerint gazdagságot hoz. Igazából minden apró szemű ételre igaz ez, mert a pénzérmét szimbolizálják. Január 1-én együnk lencsét, hogy ez meghozza a bőséget és a gazdagságot az új évre!

  • Korhely levesA káposzta leves is tipikus szilveszteri étel. A korhelyek (iszákos, részeg) számára készült lélekerősítő. A pörkölt alap mellett füstölt hússal, kolbásszal és savanyú káposztával készül, ízig vérig magyar étel. Nem is értem miért hívják lélekerősítőnek, a másnapos gyomor biztosan nem rajong érte.
  • RétesAz újévi rétes gazdagságot és hosszú életet hoz. Fogyasszuk ha másért nem, mert nagyon finom.

    rétes

  • PogácsaA babona szerint a pogácsát még az óévben kell megenni, hogy az új évben szerencsét hozzon. Nem elhanyagolható tényező, hogy kiválóan szívja fel az alkoholt, így bátrabban iszogathatunk. Egy szem pogácsába pénzérmét kell belesütni, ha a megtaláló még szilveszter éjfél előtt ráakad, neki lesz a legnagyobb szerencséje az új évben. 

    pogácsa

  • HurkaA hurka és a kolbász a szerencsehozó malac babonájával függ össze. A néphagyomány szerint a szilveszterkor fogyasztott disznótoros segít, hogy a következő évben semmiben ne szenvedjünk hiányt.

  • koktélszendvicsSzilveszterkor rendszerint partira megyünk, vagy mi magunk rendezzük. Ne készülj túl nagy dologgal, készíts kanapékat, mini szendvicseket! [LAPOZAS]

    kanapé szendvics

  • KaszinótojásHa már parti ki ne felejtsd a kaszinótojást, ami szintén könnyen elkészíthető parti étel. Szilveszterkor ott a helye a terített asztalon
  • Soba tésztaHa valami multikulti babonára is vevő vagy, ajánlom a japánok Soba tésztáját. Minél hosszabb szálat sikerül egyben elfogyasztani, annál hosszabb életet jósol a babona. Japánban szívesen fogyasztják szilveszterkor a garnélát is ami náluk a hajlott hátú hosszú kort jelképezi.

    soba tészta

  • HalA magyar hagyomány szerint a hallal elúszik a szerencse, ezért halat nálunk kevesen fogyasztanak. Más országokban azonban nagy hagyománya van a szilveszteri halvacsorának. A hal pikkelyek a pénzt testesítik meg, ezért a svédek halban gazdag svédasztalt készítenek, a németek pontyot esznek, a dánok tőkehalat főznek, az olaszok a szárított tőkehalat részesítik előnyben, a lengyelek pedig heringet fogyasztanak.

  • FánkHa már étkezés, fontos a desszert! A fánkok a világban mindenhol kedvelik és rendre felkerül a szilveszteri parti menüre. Bár nálunk inkább farsangkor hangsúlyos desszert.

    szilveszteri szerencsehozó fánk

  • Ha már ennyi mindent sikerült összeszedni mit együnk szilveszterkor, hogy a következő év biztosan egészséget és gazdagságot hozzon, nézzük meg mi az ami TILOS?! Mit NE EGYÜNK, ha nem akarjuk hogy “elússzon”, vagy “elszaladjon” a szerencsénk.

    szárnyasok elrepülhetnek a szerencsével, vagy elkaparják azt. A vadak elfutnak vele, ezért szilveszterkor nem ajánlatos a vadvacsora. A rákok visszafelé haladnak, nem hoznak előrelépést. Vigyázat! A malacot csak január 1-én fogyaszthatjuk, december 31-én még tilos. 

    #szilveszteriételek #lencse #malac #fánk #pogácssa

    Lilapapagaj.hu

    2023-12-21 08:07:52 - Mindenegyben Blog